TESZERAKT SCI-FI KLUB

 

Az antropikus elv Asimov szemszögéből
1993 V.13

 
„Természet, hallj meg engem!
Te, drága Istenség, hallgass reám!
Tartsd vissza szándékod, ha kész valál
Gyümölcsözővé tenni e teremtményt.
Tedd magtalanná méhét mindörökre,
Hervaszd el benne a tenyészetet,
Hogy hitvány testéből gyermek soha
Ne származzék, mely díszt adjon neki !
S ha akarnád, hogy szüljön valaha
Haragból alkosd gyermekét, hogy éljen
Természet csúfjaként, gyötrelméül,
Hogy ráncokat ásson ifjú homlokába,
Hulló könnyei arcán csatornát
Égessenek ; szülője gondjait,
Jótétménjeit gúny – és megvetéssel
Térítse meg : hogy lássa, mennyivel
Éleseben fáj, mint a kígyó foga
Hálátlannak tudni gyermekét”

Így átkozza Lear király nagyobbik leányát, Shakespeare drámájában (Vörösmarty Mihály fordításában)
Az idézet viszont mégsem Willi bácsi művéből van, hanem Isaac Asimov „Arany” című sci-fi novellájából (Hugó díj, 1992).
Ez alkalommal (valamikor a jövőben), a darabot nem színészek játszák, hanem számítógépek által létrehozott 3D holografikus képek. Az ősz hajú Lear király egyenesen áll és feltűnően túloz, ugyanis Goneril még nem csinált semmit amivel kiérdemelné, ezt az átkot apjától. Lear hangja lassan erősödik a monolog közben, míg végül erős sziszegéssé alakul, miközben teste szinte anyagtalanná válik a dühtől. Amikor a szöveg a „kígyó”-s részhez ér, működésbe lép az új technika és szublimálási módszerrel a nézők tudatában megjelenik a kígyó hideg, sikamlós és pikkelyes teste. Goneril az átkozódás közben mozdulatlanul áll, anélkül, hogy megrezdülne vagy pislogna. Csak gyönyörű arca kezd átváltozni, semmi észrevehető ok nélkül, és gonoszságot kezd tükrözni, míg végül továbbra is angyali ábrázata van, de egy bukott angyalé.
Talán ez a leírás már elég ahhoz, hogy megérezzétek milyen előnyt jelent majd a színház számára az új technika. A rendező nem változtat semmit a darab szövegén, nem modernizálta, de mert archaikus és az emberek nem beszélnek soha jambikus pentameterekben, az új módszert, a szublimálást arra használta, hogy még az egyszerű emberek is felfogják és megértsék a mű üzenetét.
Óriási sikert aratott.
A rendező azzal a problémával került szembe, hogy most milyen darabnak kezdjen neki, ami, ha nem is haladja túl Lear királyt, hát legalább annak a szintjét üsse.
És ekkor jön valaki, egy szinte ismeretlen író, aki meggyőzi vigye színre, a közepes sikernek örvendő sci-fi regényét. Megkezdődnek a „Három az egyben” című regény kompú-színház darabbá válásának kínjai.
A sztori nem egyéb mint Asimov „Az istenek is..” című regényének második fejezete (Hugo és Nebula díj, 1972). Nézzük csak meg miről is szól ez a regény.
Egy tudós felfedezi, hogy egy üvegecskében tárolt wolfram-186, ismeretlen okok miatt átalakult plutonium-186-tá, ami radioaktív és így energiát jelent. A wolfram-186 stabil, atommagjában 74 proton és 112 neutron van. Valami viszont átalakított húsz neutront húsz protonná. Az a „valami” egy másik Univerzum értelmes lényei, amelyek megadják az elektron szivattyú terveit, így a két Univerzum között állandó csere folyik, a már leírt módon, mindkét fél örömére, ugyanis így szinte ingyen energiát nyerünk. Mi volt a mechanizmusa ennek az energia nyereségnek? A mi Univerzumunk és a parauniverzum között a különbség az erős nukleáris kölcsönhatás természetében rejlik. A XX század fizikájának egyik legfontosabb felismerése az, hogy az összes fizikai jelenség leírása végső soron csupán néhány fizikai állandónak az értékére vezethető vissza. Ezek az állandók mindennemű mértékrendtől független, dimenzió nélküli számokként adhatók meg. Összesen 7 ilyen állandó van. Először is a már közismert négyféle erőhatás (gravitáció, elektromágnesesség, erős és gyenge kölcsönhatás) erősségére jellemző, úgynevezett csatolási állandók. Aztán két tömegarány : az elektron és a proton (1 / 1836), illetve a neutron és a proton tömegkülönbsége, és az elektron tömegének aránya (»2). A hetedik szám a tér dimenziószáma (=3). Tehát az eddigi ismereteink szerint, minden a mi világunkban előforduló objektum viselkedését az itt felsorolt hét állandó értéke szabja meg.
Ezeket a számokat nem tudjuk kikövetkeztetni sehonnan, csak kísérletek alapján határozhatóak meg. Másképp mondva : a fene se tudja miért pont akkora az értékük és nem más ! Mi több, ha eljátszunk a gondolattal, hogy megváltoztassuk őket, hát abban a percben megszűnünk létezni !! Úgy néz ki, hogy ezt a világot azért teremtették, hogy MI létezzünk. Ezt hívják antropikus elvnek. Ha például a magerők, csak néhány százalékkal gyengébbek volnának (ł 9%), a hidrogén atommagnál nehezebb atommagok már nem létezhetnének. Ha erősebbek volnának (ł3%), akkor a két protonból álló hélium atommag is stabil volna. Ennek következménye az, hogy már az ősrobbanás perceiben a világmindenségnek minden hidrogén atommagja héliummá alakult volna és a hosszú életű csillagok nem létezhetnének.
A példákat folytathatni lehet, de az eredmény mindig ugyan az : bármilyen csekély változás és mi már nem létezhetünk !
Persze, az emberiség ma csakugyan létezik, megfigyelheti a világot, így hát annak a törvényei csakis olyanok lehetnek ami kifejlődésüket lehetővé tette. (Vajon? És más világok nem léteznének?)
Szóval, jelen pillanatban az erős nukleáris interakció, az elektromágneses, a gyenge nukleáris és a gravitációs arányok a következők : 130 : 1 : 10-10 : 10-12.
Asimov regényében a két világ közötti különbség az erős nukleáris kölcsönhatás értékében volt, ugyanis náluk ez erősebb, így a tőlük átszívott anyag lassan beissza magában a mi világunk törvényeit és közben energiát termel.
Hogyan is néznek viszont ki, a másik univerzum lakói?
Náluk a szexualitáshoz nem elég két személy, hanem három kell. Egy hármasnak a tagjai, melyeket a lágyanyagúak képviselnek, az embereken is észlelhető lelki és szellemi tulajdonságokkal bírnak, de megosztva közöttük. Van egy balfelőli-apa akinek az ész a fő tulajdonsága, aztán a jobbfelőli szülő-apa, aki a gyermekeket szüli és neveli, majd végül az érzés lány. Bár lágyanyagúak, ahhoz hogy összeolvadhassanak (értsd : szexuális kapcsolat), főleg az érzés lányra van szükségük, aki a legritkább anyagú közülük. Az orgazmus pillanatában, egymásba olvadnak és elveszítik öntudatukat. A kiesés órákat vagy napokat tarthat. Következményei nem csak a pillanatnyi jóérzésben nyilvánul meg, hanem másban is. Így például az Ész-apák sokkal könnyebben megértik amit Keményanyagúaktól tanulnak (számukra a tudás a legfontosabb),a szülő-apák megszülik a kis ész, szülő és érzés babákat. Csak az érzés lányoknak nem jelent semmit utólag az egybeolvadás, sőt nagyon is jól tudja, hogy ha megszületik a harmadik kisbaba, akkor eljön az „elmenés” ideje. Éppen ezért Dua nem hajlandó elég energiát magába szívni a kihűlő félben levő napjuk fényéből. Tritt, a hármas szülő-apja, kétségbeesésében ellop a keményanyagúaktól egy élelem tartót, melyben Estwald módszerével a másik világból átpumpált élelem van. Oden, az ész-apa, azt a tanácsot kapja, hogy tanítsa Duat, mert az érzés lány furcsa módon tudásra szomjazik. Miután megszületik a harmadik kisbabájuk is, Dua egy borzalmas dolgot fedez fel : Estwald eljárása pusztulásba sodorja a másik világot (vagyis minket) !!!
Náluk sokkal intenzívebb erős nukleáris interakciók vannak mint a mi Univerzumunkba. Az anyagcsere következtében a két Univerzum természeti törvényei kezdik kiegyenlíteni egymást. Ez nekünk azt jelenti, hogy a Nap belsejében erősebb lesz az erős kölcsönhatás, több atommag lép fúzióba és a Nap felrobban, esetleg az egész galaktikus részünk berobban és kvazárrá alakul. A parauniverzum lényei egyirányból, vagyis a mi segítségünk nélkül is tudnak energiát gyűjteni, de csak nagyon kis hatékonysággal. Mikor  a Napunk felrobban, akkor a naprendszer környékén, a mostaninál sokszorosan nagyobb energiakoncentrálódás jönne létre, mely egymillió évnél is tovább tartana. Mihelyt a kvazár létrejön, az ők hajdanán sorvasztóan alacsony hatékonyságú energia pumpájuk, megfelelő nagyságura növekedik. Ezért nem érdekli őket, hogy mi elpusztulunk-e vagy sem. Persze az ők világuk napja tovább hűlne (gyengül az erős kölcsönhatás), de ez nem számít mert a szivattyú függetlené teszi őket a saját napjuktól.
Mindezt megtudva, Dua felháborodik és megpróbál üzenetet küldeni nekünk (meg is kapjuk, de az olcsó energia elvakítja az embereket és nem látják a veszélyt). Ezután az érzés lány, próbálja megkeresni az Estwald nevű keményanyagút, azt aki feltalálta a szivattyút, azért hogy meggyőzze nem helyes elpusztítani egy másik civilizációt, csak azért, hogy ők létezzenek. Estwaldot viszont nem találja sehol, így hát megkísérli megállítani a szivattyúkat.
Közben Oden, az Ész-apa, rádöbben a lágyanyagúak és a keményanyagúak között létező kapcsolatra. A hármasok nem egyebek mint a keményanyagúak egy korai fejlődési szakasza ! Minden összeolvadásnál a hármas egy keményanyagúvá válik, de aztán nem emlékeyik rá.
A gyerekek megszületése után, a hármas Ész tagja olyan fejlődési szakaszba lép, hogy rádöbben a hármas céljára, és részlegesen emlékezni kezd az összeolvadás időszakában megjelenő keményanyagúra. Oden megkeresi Duát a keményanyagúak barlangjaiban (az érzelem-lány a sziklában olvadt anyagtalansága folytán) és meggyőzi, hogy csinálják meg a végső összeolvadást és váljanak végleg keményanyagúvá. Dua beleegyezik, abban a reményben, hogy így majd sikerül leállítani azokat a pozitron szivattyúkat. Megkezdődik, Tritt bevonásával, a végső összeolvadás, de Dua, tudatának utolsó rebbenésével rájön a szomorú valóságra : ők Estwald !
Eddig tart a novellában az író regénye, és ezt kellett a rendező színpadra vigye.
Véleményem szerint Asimov ezzel az elbeszélésével válaszolt a kritikusainak, akik azzal vádolták, hogy nem ír a szexről és nem írja le a szereplőket. Miért is kellene leírja őket, hiszen minden olvasó úgy képzelheti el magának azokat ahogy neki tetszik, vagy amennyire engedi képzelőereje.
A kompú-színdarabban  viszont képekre van szükség ahhoz, hogy a nézők láthassák a darabot. A rendező megpróbálja, és sikerül is neki, formát adni nekik (Asimov pedig így megmutatja, hogy ha akarta volna, így is írhatta volna a könyvét). Például Tritt, a szülő-apa hosszúkás és szögletes, mondjuk téglalapokból épül fel, a mozgást pedig az alsó felén megjelenő hullámzással sugallják. Oden, a hármas balfelőlije, az ész-apa, a tökéletes tojás formát kapta, mely három lábra támaszkodik. Ezeket a gondolkodás pillanataiban be lehet vonni, megmaradva a tojás eszményi alakja. Dua, aki a leganyagtalanabb közülük, valami sarki fényhez lesz hasonló, egy szinte átlátszó függöny, mely csillog megkülönböztetve így őt más érzelem-lányoktól. Hangja lágy és nőies, értelmet sugallva, ellentétbe a többi érzelem-lányok csipogó hangjától. A szublimálási módszerrel a nézők fejében, Dua láttára mindig megjelenik majd az egyik legszebb nő arca és lobogó haja, hiszen a hármas számára, ő volt a legszebb a világukon. Az összeolvadás közbeni orgazmust pedig úgy mutatják be, hogy Duát ábrázoló színes fényfüggöny mely magába olvasztja a másik kettőt, hirtelen kezd árnyalatokat váltani, majd vakító fényesen ragyogni. A keményanyagúak, akik rendelkeznek a hármas összes tulajdonságával, feltétlenül rendelkezniük kell fejjel és szemmel, amik sugallják az értelmet, de az érzékiséget is. A hangjuk pedig, nem csak a három hangnak az összekeverése. Ha a lágyanyagúak amerikai angolt beszélik, akkor a keményanyagúak az arisztokratikus angolt.
Rengeteg ehhez hasonló példát lehetne még adni, de gondolom így is sikerült megéreztetni, hogy a darab nagy sikernek örvendett és sokkal több volt mint Lear király. Miért? Hát azért, mert Shakespeare darabjaiban minden egyes szereplő már maga a tökéletesség, a szöveg énekel, a környezett és a lelki hátterek ismertek, stb. A sci-fi műben viszont nem voltak leírások, a szereplőket a rendező és az őt segítő társai teremtették (?), alkották (?), létrehozták (?), modellálták (?). Ez pedig alkotó munka ! Ezt kell csinálja az olvasó is, főleg amikor sci-fit olvas. És hányan vagyunk képesek erre?
Természetesen a regény nem fejeződik be ilyen drámaian, mármint Dua felismerésével. Asimov lehetőséget ad, egy szerelmi kapcsolat kifejlődése közben, a dolgok megoldására.
Mint említettem a parauniverzumban sokkal intenzívebbek az erős nukleáris interakciók, mint a mi Univerzumunkban, így a parauniverzumban sokkal kisebb tömegű proton képes magfúzióból származó energiát adni egy csillagnak. A mi csillagaink megfelelő tömeg hatalmas robbanáshoz vezet a parauniverzumban, ahol sokkal több és sokkal kisebb csillag van mint a miénkben. Tételezzük fel továbbá, hogy sokkal kevésbé intenzív erős nukleáris interakció áll rendelkezésünkre, mint a mi univerzumunkban. Ebben az esetben hatalmas mennyiségű proton mutatna olyan kis hajlamot a fúzióra, hogy óriási mennyiségű hidrogén kellene egy csillag működtetéséhez. Egy ilyen anti-parauniverzum, sokkal kevesebb, de sokkal nagyobb csillagból állna, mint a mi Univerzumunk. Sőt, ha az erős nukleáris interakció ott eléggé gyönge volna, akkor létrejönne egy olyan univerzum, mely egyetlen csillagból állna, mégis tartalmazná az illető univerzum összes anyagmenyiségét. Ezt a valamit egy kozmikus méretű tojáshoz lehetne hasonlítani, nevezzük űrtojásnak. Ilyen űrtojásra van szükségünk, ha egyirányú lék után kutatunk (nem kell tönkre tegyünk más civilizációkat). Az űrtojás maga a teljes univerzum, és bárhol kutatnánk benne, anyagot találnánk.
De hogyan keressük meg ezt az űrtojás univerzumot? Az erős nukleáris interakciók közvetítő részecskéit pionoknak nevezzük. Az interakció intenzitása a pionok tömegétől függ. Asimov elképzelt egy pionizer nevű szerkezetet mely megváltoztatja a pionok tömegét. Ha a piontömeg növekszik, illetve csökken, akkor egy másik univerzum számára válik : kapuvá.
Ha a pionok tömegét kellőképpen csökkentjük, az űrtojás-univerzum részévé válnak és amint kialakul a kapu az áramlás önmagától beindul. Az anyag saját szabályai szerint indul el, majd fokozatosan beleivódnak a mi Univerzumunk szabályai, az erős interakció erősebb lesz, az anyag fúziónál, és óriási energia szabadul fel. Persze az űrtojás-energia felhasználása épp úgy megváltoztatja a mi Univerzumunk tulajdonságait. Az erős interakció fokozatosan intenzívebb lesz az űrtojás univerzumban és kevésbé intenzív nálunk, ahogy a természeti törvények kereszteződnek. Ez annyit jelent, hogy az űrtojásban lassanként nagyobb arányban fog végbemenni a fúzió, és fokozatosan felmelegszik, míg végül bekövetkezik az ősrobbanás (így születet a mi Univerzumunk is?)
Persze, ez sok-sok millió év múlva történik meg csak, és az elképzelések szerint vannak más űrtojás univerzumok is, talán végtelen sok.
Nálunk a pumpálás következtében az erős interakció lassan gyengül, és végül a Nap hűlni kezd. Viszont míg az erős interakció itt, a mi Univerzumunkban az űrtojás szivattyú folytán gyengül, a parauniverzum elektronszivattyú révén erősödik. Ha a két energiaforrás teljesítményét egymáshoz igazítjuk, akkor bár az űrtojás-univerzum és a parauniverzum természeti törvényei megváltoznak, a miénk nem. És itt is van már a happy end.