TESZERAKT SCI-FI KLUB

 
 

A halál utáni élet a sci-fi irodalomban
1999 V.14
 

A téma nyilvánvalónak tûnik ugyebár, ám rögtön látni fogjuk, hogy nem épp olyan nyilvánvalóak a dolgok mint gondolnánk. A bajok már ott kezdödnek, hogy nem tudjuk pontosan megfogalmazni mi az, hogy halál ? Mit nevezünk halálnak ?
Nem tudjuk meghatározni mi a halál, mivel annak sincs pontos meghatározása, hogy mi az élet. Próbálkoztak már egy csomó, nyakatekert meghatározással, ám mindig találni egy kivételt ami megszegi a felállított meghatározásokat. Talán azért, hogy erõsítse a szabályt ?!
Mikor mondhatjuk valamire, hogy halott ? Valamikor azt mondták, egy ember akkor halott ha már nem ver a szíve. Ma már ez nem jelent gondot, az ember még él, a gépekre kötve, így most az a halott akinek nem mûködik az agya. Tulajdonképpen a halál kötelezõ mozzanata az életnek ! Sejtjeink milliói hal meg, mi viszont tovább létezünk, élünk. Talán nem gondolkodtatok el rajta, de egy embert a halál borítja, ugyanis a bõrkülsõ felülete, cheratinból van, ami nem más mint halott bõrsejtek. Minden sejtben be van építve az elhalálozás pillanata. A modern kutatások kimutatták, hogy egy sejt meghatározott számú osztódás után elpusztul. Ha ez az információ a DNS-ben megsérül, akkor a sejt tovább el, burjánzani kezd és rákos sejté alakul ! A rák tehát, tulajdonképpen olyan sejtek tömege melyek elfelejtettek megahalni. Valamikor örök élet volt a földön, pontosabban akkor amikor a sejtek mitozissal osztódtak (a szülõ génállománya azonos az utódéval), ám aztán felfedeztük a meiozist és a szexuális szaporodást (megduplázott DNS, a génállomány fele az apukától, a másik fele az anyukától jön ==> a gyermek nem azonos a szülőkkel), vagyis a szexért feladtuk az örök életet, élvezzétek hát ! hogy nincs átmenet az élõ és a holt között. Ha egy élõ sejtett kezdünk elemezni, a makroszkopikustól a mikroszkopikus felé haladva, valahol menet közben elvesztõdik az élet és a fizika meg kémia élettelen területén találjuk magunkat. Nincs átmenet az élõ és a halott között!
A Kirlián féle fényképészet, Backster kisérletei, Macovschi biostrukturális elmélet, stb. (lásd Furcsa kísérletek címû elõadást!), azt igazolják, hogy van esetleg az életnek egy olyan komponense, feltehetõleg energetikai, mely megfoghatatlan jelen pillanatban a tudomány számára. Ez arra enged következtetni, hogy esetleg van valami a hálál után.
Minden kultúrában megtalálunk elképzeléseket a halál utáni idõszakról. Ezekbõl a túlvilági elképzelésekbõl adódnak a temetkezési szertartások, vagy az e életi erkölcsi viselkedésünk. Gondoljunk csak a keletiek lélekvándorlására, vagy a keresztények Mennyország és Poklára.
A halál utáni élet reményét táplálják a klinikai halálból visszatértek beszámolói, vagy a regresszios hipnozis eredményei. Itt arról van szó, hogy hipnozisban egy egyént vissza lehet küldeni egy, a születése elõtti korba, és az szépen elmeséli az akkori, tehát elõzõ életének eseményeit, tapasztalatait. A döbbenetes az, hogy az alanyt nem csak a múltba hanem a jövõbe is küldhetjük ! Ezek a kísérletek azt a képet eredményezték, hogy a földi életünk célja a nevelés, „leckéket” kell megtanuljunk.
Egy ennyire érdekfeszítõ témát, gondolhatjátok, hogy a sci-fi nem hagyhatott ki. Az alkotok megpróbálnak választ adni a minket foglalkoztató kérdésekre, mint például arra, hogy mi is a célja életünknek ?
Daniel F. Galoye szerint a Világ nem más, mint egy álom, egy olyan lény álma mely egy embernek a fejében lakozik. Az illetõ személy, a Ma éjjel szertefoszlik a világ, címû elbeszélésben persze nem tud errõl semmit, ellenben a hatóságokkal akik egy idõ után rájönnek, így nagyon csodálkozik, hogy addigi szerény tapasztalata ellenére, szebbnél szebb nõk kezdik ostromolni, és amikor az utcán ki akarják rabolni, a támadott legalább tíz titkos rendõr fogja le. Ha már Galoyenál tartunk említsük meg a Szimulátor címû regényét, ahol a szereplõk rájönnek,  hogy nem egyebek egy számítógépben levõ adat halomnál, virtuális személyiségük és világuk csupán azt a célt szolgálja, hogy felmérjék a valós világ reklámjainak hatásfokát. A virtuális világot tartalmazó számítógépet is emberek készítették, de Donald A Wollheim egyik novellájában, Az idõ peremén-ben, ennél nagyra törõbb alkotást ír le. Itt az emberek létrehoznak egy kis Világmindenséget, melyet egy elemi részecske nulla Kelvin fokig való lehûtésével és tömegének a végtelen felé tolásával alkottak. A miniatûr világmindenségben levõ galaxisokban, a megfelelõ körülményeknek örvendõ bolygókon civilizációk alakultak ki, ezzel pedig telepatikusan tartják a kapcsolatot az „alkotok”.
Mielõt még a fejünkbe szállna a nagyságunk dicsõsége, megemlítem Mark Nowak egyik alkotását (Elmeklinika), melyben a mi Földünk nem egyéb mint egy bolondok háza, az UFO-k pedig a mentõk akik szállítják a pácienseket.
Már említettem, hogy gyanítják az életnek van egy energetikai komponense, vagyis inkább energetikai lények vagyunk, még ha szubliminált szinten is. A következõ lépés az, legalábbis Kurt Vonnegut jr. szerint, hogy az emberek elhagyják testüket és csak ünnep napokon öltik fel magukra, a raktárból elõvéve, Silverberg szerint viszont, az Utasok-ban, pont az ellenkezõje történik, földönkívüliek veszik idõnkét uralom alá az emberek testeit, szórakozás céljából.
Eljön majd az az idõ is, hogy a túlvilág léte tudományosan bizonyítva lesz, de csak azok élvezhetik akik évekig keményen gyakorolnak mindenféle transzcendentális meditálást, vagy akinek sok pénze van, egy gépezet segítségével. Az eben a világban végbemenõ átalakulásokat írja le Robert Sheckley a filmre is vitt Free Jack címû regényében. Természetesen egy akció film lett belõle, sehol nem leljük meg benne pl. azokat a közvetítõ irodákat, ahol kapcsolatban léphetsz az elhunyt szeretteiddel, vagy akár az ámokfutókat, vagyis azok a gazdagok akik végigmentek a túlvilági bejutáshoz való kezelésen, így kiállnak egy zsúfolt térre és megpróbálnak minél több embert megölni mielõtt a rendõrök megölik, esetleg embervadászatot rendeznek ahol õket kell levadászni. Vannak persze olyanok is akik egy komputerbe viszik be személyiségüket, így próbálnak tovább élni. Ha ezt a szemilység átvivést nem egy számítógépbe hanem egy másik ember agyába tesszük, akkor John Brunner Az utolsó magányos ember címû elbeszélésének alapötletét kapjuk. Brunner úgy látja a jövõt, hogy tudatunkat megosszuk másokkal, így testünk halála után is létezni fogunk, persze nem muszáj azok a mások emberek legyenek, lehetnek például élõsködök, mint ahogy George R.R. Martin írja le az Egy ének Lyaért címû alkotásában. A greeska élõsködõ persze csak egy váz a bolygón éltek tudatának.
Vannak e témával foglakozó kedvenc regényeim is.
Ian McDonald a Necroville címû regényében, a halottakat nanotechnológiával felélesztik, vagyis sejtnagyságú kis robotok milliárdjaival. A társadalmi szerkezet viszont olyan , hogy ezek a felélesztet személyek többet nem találkozhatnak a szeretteikkel, más városban kell költözzenek, és õk végzik a munkát másodrendû polgárok lévén. Nem fenséges utópia, de egy égetõ pokol sem, inkább Dosztojevszki kormos és pókhálós látomásaihoz hasonlít.
Sokan kíváncsiak vagyunk milyen a túlvilág. Erre adnak választ a Thanatonauták. Ebbe a regényben melyet Bernard Weber írt alaposan áttanulmányozva különbözõ civilizációk másvilágról alkotott képét. A thanatonauták, olyan emberek akik mesterséges komában megindulnak a túlvilági utjukra, maguk után húzva a köldökükbõl kiinduló ezüst fonalat. Rengeteg, emberi életben mért áldozat árán, sikerül a kilövéshez ideális gyógyszer keverék dózist kifejleszteni, így az utazok mind hosszabb és hosszabb ideig vannak komába, visszatérve pedig elmesélik mit tapasztaltak. 18 percnyi komára van az a fényes ragyogó tölcsér mely valahol a világmindenségben lebeg. Ennek a végében egy fényes fal van, mintegy határként. Ezen túl jutva, 21 percnyi komára, van a fekete és hideg zóna, ahol az utazó lélek szembesül félelmeivel és kétségeivel. A harmadik zóna, piros, forró és nedves, 24 percre van, itt a legrejtettebb perverz látomásainkat kell átélnünk. Ha mindezeken a megpróbáltatásokon átjutunk, elérünk a 27 percre levõ rózsaszín váróterembe, Forgó égbolt alat hatalmas síkság terül ahol milliárdnyi emberi lélek várakozik. Itt találkozhatunk ismerõsökkel vagy beszélgethetünk rég elhunyt nagy emberek lelkeivel.
Áthaladva e hatalmas síkság felett, 31 percnyi koma után eljutunk az ötödik zónába. Itt a zöld a domináns szín és szembesülünk az abszolút szépséggel. Csodálatos nõvények és állatok találhatok meg itt és te utálni fogod rusnya emberi alakod. Az abszolút szépség után az abszolút tudás jön. Ebben a sárga zónába, melyhez 49 percnyi koma után érsz el, a jogik felfedezik a harmadik szemûket és a chakrák értelmét, a taoisták az Utat, a muzulmánok Allah kertjét, a Paradicsomot a keresztények és a nirvanát a buddhisták. Itt viszont még nincs vége az útnak. A következõ, hetedik zónába mérettetik meg az angyalok a lelkek érdemeit. Megtudhatjuk, hogy az õrdögök is jó angyalok, kísértéseikkel segítenek elsajátítani a megfelelõ leckéket. A megméretetett lelkek a fényhegy túlsó oldalára kerülnek, de oda már nem juthatnak el azok akinek ép az ezüstõs köldökzsinórjuk.
Weber szerint, ezeknek a felfedezése után, a világban egy általános jó lét kezd el uralkodni, mindenki megpróbálva minél több jót cselekedni a megméretetésre gondolva. De ez csak egy ideig tart. Megkezdõdnek aztán a túlvilági háborúk, melybe egyes felekezetek által kilõtt thanauták megpróbálják ellenségeik thanautáinak köldökzsinórját elszakítani.

Hát igen ilyenek vagyunk mi, emberek