TESZERAKT SCI-FI KLUB

 

Harcászat fejlődése az ókortól a sci-fi-ig
1994 X.7
Harcászat az ókortól a sci-fi-ig *
1998 VII.17

Szeretem a békét, de már az ókor nagy filozófusai is figyelmeztettek : „Ha békét akarsz, ismerd meg a háborút”.
A szám, hogy eddig hány háború volt a földön, természetesen szerzőnként változik, ugyanis – bármennyire is paradoxálisnak tűnik – nem könnyű megállapítani, hogy mi tekinthető háborúnak és mi nem. Ez részben azért van, mert a háború nem egy mindent átfogó fogalom. Létezik ugyanis még az erőszakkal való fenyegetés, erőfitogtatás, fegyveres összetűzés, katonai megszállás, határincidens, stb.  A háború a konfliktus utolsó stádiuma. Ennek során a fegyverek erejével szereznek érvényt a politikai akaratnak. A háború feltételezi a harcok kirobbanását, ha nem is kerül sor nagyméretű hadműveletekre, és feltételezi, ha nem is az összes fegyveres erők, de legalább egy részűk bevetését. Sok szakember szerint nem helyes az a nézőpont, hogy csak az 1.000-nél is több áldozatott követelő fegyveres konfliktus tekinthető háborúnak, máskép csak incidensnek, vagy fegyveres összecsapásnak tekintik. Valóban, ha több milliós hadsereggel rendelkező nagyhatalom között kerül sor incidensekre, és mindkettő vesztessége 500-500 katona, akkor a szemben álló felekről nem állítható az, hogy háborút viselnek. De ha két kis állam bonyolódik fegyveres konfliktusban és hadseregének létszáma néhány tízezer fő, akkor mondjuk 900 halottat és néhány ezer sebesültet eredményező összecsapás nem tekinthető egyszerű határincidensnek.
Nézzük meg most, hogyan alakult az évezredek során a háborúk kivitelezése. A harcok kimenetelét több ezer éven keresztül a közelharc döntötte el. De amíg erre sor került közbe szolt két tényező : a tűzerő és a haladási sebesség.
A támadó fél megrohanta a megtámadottakat. Ezek megpróbáltak megsemmisíteni minél több támadót még azelőtt, hogy közelharcra kerülne sor, felhasználva a „tűzerőt”, amit akkor lándzsák, parittyák és nyilak jelentettek. Hasonló módon maguk a támadok is mindent megtettek, hogy már távolról megritkítsák a védők sorait. Mindekét fél megtette a szükséges óvintézkedéseket : pajzsok, páncélok, hogy kivédje az ellenfél „tűzerejét”, de a támadóknak volt még egy fegyverük amit használhattak éspedig a „mozgási sebesség”.
A maratoni ütközetben, a görögök futva tették meg azt a távolságot ami elválasztotta őket a perzsa hadsereg harcvonalától. Ennek következtében egy kicsit fáradtan érkeztek meg, de vesztességeik minimálisak voltak a veszélyes perzsa íjászok által, a közelharcban viszont ők voltak az ászok. Ráadásul, még máig is tisztázatlan okok miatt, hiányzott a perzsa lovasság.
Ez a fegyvernem is, a lovasság, abból a szükségből jelent meg, hogy megnöveljék a csapatok mozgási sebességét, hogy azok minél rövidebb idő alatt érjenek el a kritikus pontokba.
Az egyiptomiak több ütközetett vesztettek ezen az alapon a hikszoszokkal szemben, akiknek harci szekereik gyorsan odaértek a forró pontokhoz, szétszórva az egyiptomi gyalogságot.
A katapultok majd a vasgolyót kilövő ágyuk megjelenése, nem jelentette a tűzerő megnövekedését. Ezeket csak az ellenség várainak falainak lebontására, a harci tornyok szétzúzására, stb. lehetett használni és nem voltak képesek földhöz ragasztani az ellenséges gyalogságot mely közelharcot akart folytatni.
A tengeri ütközetek is hasonlóak voltak. Az ellenséges hajók megközelítették egymást, átküldték a nyíl felhőjüket, majd csáklyákkal egymás mellé húzták a két hajót és megkezdődött a közelharc.
Karthágó egy nagy tengeri hatalommá vált, mert felhasználva hajóinak nagy manőverezési képességeit nem próbálták elfoglalni az ellenséges hajót hanem a hajó orrában szerelt vasheggyel meglékelték és elsüllyesztették azt. A romai hajókat viszont felszerelték egy „korb” nevű mozgatható palánkkal. Amikor a karthágói hajó közeledet leeresztették ezt a palánkot melynek végére szerelt fém sarkantyú belevágódott az ellenséges hajónak fedélzetében, így azok nem tudták megközelíteni a romai hajót, hogy meglékeljék. Ugyanakkor ezen a fa palánkon elfért egymás mellet két romai katona is, így azok átmászva átalakították a tengeri ütközetett égy szárazföldivé, amiben ők voltak a menők.
A „tűzerő” növekedésének érdekében jelentek meg az első lőfegyverek. Ezek átütöttek bármilyen abban az időben létező pajzsot vagy páncélt és jóval nagyobb horderejűk volt mint a nyílveszőknek. Az arquebuse-k viszont nagyon nehezek voltak, csövüket egy kétágú vasvilla szerűségre kellett támasztani, melyet a földbe vertek amikor a katona lő, ráadásul nehézkés volt a fegyver csövön való feltöltése. A lövési gyorsaság megnövelésére, az egy lövésre szükséges puskaport egy fa hengerbe helyezték melyet a katona a mellén átvetett hevedereken hordhatott.
A XVI-ik század kezdetén megjelennek a könnyű, kerekeken mozgatható ágyúk melyek képesek voltak a gyalogságot is lőni. Ezeket kis ólomgolyókkal töltötték meg és borzalmas pusztítást vitt végbe az ellenséges katonák között.
A lőfegyverek fejlődése következtében, a XVIII-ik században, a spanyol hadseregnél megjelentek a muskéták  Ezek csak 8-10 kilót nyomtak, és egy 50 grammos lövedéket 300 méterre lőttek ki. A töltési sebesség csak kicsi maradt volna ha nem fedezik fel a papírba csomagolt töltéseket. Ezek tartalmazták a puskaport, a lövedéket és a szükséges fojtást is. Mindezek a fejlődések ellenére a puskások teljesen védtelenek voltak a lovasság támadásával szemben a töltési időben. Ezért ezek az egységek, a romai „falang”-okhoz hasonlóan, négyzetes alakzatokban voltak állítva, melynek a mélysége a töltési sebességtől függött. Az első sor lőtt, kétfelé vált és hátrament tölteni. A szabály az volt, hogy az első három sor mindig készen kellett legyen tüzelni. Ezt a négyzetet védték oldalról a pikások, melyek 3 méter hosszú lándzsáikkal nehezen áthatolható akadályt jelentettek a lovasság számára. Néha nem is volt szükség pikásokra. A Pavia menti ütközetben, 1525-ben, a spanyol muskétásokat kereszt alakú fa gerendákba helyezet lándzsák, 1,5 méter magas áthatolhatatlan akadályt jelentettek a francia lovasságnak.
Az ütközetre, a csapatok egymással szemben egyvonalban voltak felállítva, térközeikben egy ágyúval (ezek még nem tudtak boltívesen lőni, csak egyenesen). A katonák, a sortüzek között, dobszóra léptek előre, majd a megfelelő távolságból a pikások támadtak. Az ütközet sorsát tehát csak a közelharc döntötte el. A hátránya az volt, hogy amíg a puskások lőttek, addig a pikások álltak, amikor pedig azok támadtak a lövészek unatkoztak. Gyakorlatilag, az ütközet különböző fázisaiban a hadsereg fele tétlenkedett. Ezt a hátrányt kiküszöbölték a szurony feltalálásával.
Napóleonnak – nem hiába volt tüzértiszt - jött az ötlete, hogy csoportosítja az ágyukat, ütegeket létesítve, ezek össztüze a kiszemelt célpontra nagy vesztességeket okozott és meg engedte rohamoszlopok betörését. 1866-ban megjelennek a hátul tölthető puskák, majd 1883-ban Maxim megépíti az első géppuskát. Ez volt az a pillanat a történelemben amikor többet már nem számított a csapatok számbeli nagysága ! A koloniális háborúkban, egy maroknyi géppuskákkal felfegyverkezett katona, lemészárolhatott több ezreket számoló bennszülött hadsereget.
Az első világháborúban, az árokháború megjelenésével, megszületett a kritikus 400 méter problémája. Amikor az ütegek sortüze a mélységbe költözött, hogy helyet adjon a saját csapatainak rohamának, a gyalogság egyedül kellett megtegye, a géppuskák tüze alatt, ezt a senki földjét jelentő távolságot. Ez pedig egyik félnek sem sikerült, a géppuskák mindenhol jól működtek. Mivel, az ellenséges vonalakt így vagy úgy, de át kellett törni, megjelentek az új fegyverek : gránát vetők, mérges gázok, majd 1916 szeptember 15-kén a Somme menti ütközetben a harckocsik.
A második világháborúban, a német csapatok azt csinálták a tankokkal amit Napóleon az ágyukkal. A tankokat addig, csak mint a gyalogság támogatására használták, ám ők ezeket összevonták és letaglózták vele a francia-brit csapatokat. Hiába volt számbelileg több tankja a francia hadseregnek, azok szét voltak szórva a különböző alakulatok között, így nem volt ami szembe szálljon a német tank alakulatokkal. Egy másik fegyvernemet is forradalmasítottak a német stratégák : a tengeralattjárót. Azt is addig inkább mint felderítő eszköz használták, a németek alakították halálos támadó fegyveré. Az első világháborúban jelentek még az első repülőgépek, de döntő fontosságukat a második világháborúban nyerték el. Tulajdonképpen mai napig is a légi fölény kivívása jelenti a biztos győzelmet. Az addig létfontosságú páncélhajók sebezhetőek voltak az új fegyvernemmel szemben, ezért légvédelmi biztosítás és a légi fölény kiharcolása érdekében megjelentek a repülőgép anyahajók.
Az egyik legnagyobb repülőgép anyahajó ütközet a Midway szigetek térségében zajlott le 1942 június 5-6-kán. Az amerikai kódfejtőknek sikerült megtörni a japánok titkos kódjait, így tudtak azok csapat mozdulatairól. Ennek ellenére Nimitz tengernagy csak 2 repülőgép anyahajót tudott szembe állítani Yamamoto 4 repülőgép anyahajójával. Minden kis tartalékát a Midway szigetre küldte, hogy szembe szálljon a japánok várható partraszállásával. A japánok meg is támadták a szigetet 108 repülővel, aminek következtében az ott levő gyengén kiképzett pilóták által vezetett vadászgépek mind vesztesség listára kerültek. A visszatért japán gépek azt a parancsot kapták, hogy ismét bombákat tankoljanak mert a megfigyelések azt mutatták, hogy az első támadás nem okozott jelentős kárt a sziget védelmének.
Az amerikai csapatok folytonosan támadtak a japán flótát, repülőgépjeik a Midway szigetről vagy akár Pearl Harborborból érkeztek, de a gyengén kiképzett pilóták (sokan egy héttel azelőtt végezték a repülős tanfolyamot), minden próbálkozása ellenére egyetlen találat sem érte a japán hajókat, viszont a japán vadászgépek minden támadott lelőttek. A resztvevő pilóták mesélték, hogy a japán vadészok olyan gyorsak voltak, hogy forogtak a teljes sebességgel haladó amerikai gépek körül ! Ezeknek a folytonos támadásoknak volt, a vesztességek ellenére, egy fontos következménye : a japán vadászgépek állandóan a levegőben kellett legyenek. Egy japán felderítő meglátja aztán az Yorktown anyahajót, mire a japánok elkezdik leszerelni a gépeikről a sziget támadására felszerelt bombákat (amiket a fedélzeten hagytak a sietség miatt), és felszerelni az anyahajó megtámadására szükséges torpedókat. A japán vadászgépek is leszálltak üzemanyag tankolásra. Ebben a pillanatban érkeztek meg a két amerikai repülőgép anyahajó támadó kötelékei. Ezek már tökéletesen kiképzett pilóták voltak, és még a leggyengébb is közülük, pontosan a japán anyahajó közepére festet felkelő napra dobta a bombáit. Egy pár percen belül három japán repülőgép anyahajó lángokban állt és süllyedt, az amerikai repülőgépek egy része már nem is pazarolt bombákat rá, hanem a kíséretben levő cirkálókat és rombolókat vették célba.
A kezdeti négyzet alakzat a sok támadás folytán felbomlót, így a Hiryu le volt maradva a többitől aminek következtében megúszta a pusztító támadást. A róla felszállt rajok megtámadták a kezdetben felfedezett Yorktownt és nagy károkat okoznak benne, a fél oldalra dőlt hajót végül az amerikaiak maguk süllyesztik el. Az Enterprise újra  tankolta repülőit és azok aztán elsüllyesztették a megmaradt japán anyahajót. Ezzel a japán terjeszkedés a Csendes óceánban megszűnt. Amit nem szabad elfelejteni az, hogy egy fél évre a Pearl Harbor-i támadás után, az ebben az akcióban résztvevő japán repülőgép anyahajók mind a tenger fenekén voltak. Az atombombáig akkor már csak három év kellet.
A németek még két újabb fegyvert kezdtek használni a háború vége fele : a rakétákat és a sugár hajtású repülőket. Ismeretes a V1 és V2 rakéták pusztítása Londonban, viszont azok eltörpülnek egy másik rakétákon alapuló fegyverrel szemben, az szovjet Katyusa.
A modern háborúk jellegzetessége a harci helikopterek masszív bevetése, az intelligens repülőbombák (dronák) megjelenése, lézeres vezérlés, a géppisztolyokra szerelt aknavetők, stb. Azt gondolnánk, hogy a rakéták korszaka véget vett a repülőgép anyahajók uralmának, hiszen ivel védekezel egy rakétával szemben ? Az öböl béli háború aztán megmutatta a Patriot rakéta ellenes rendszert, és nyilvánosságra hozták az anyahajókon üzemelő Golkeeper rendszert. Ez több, hét csövű
30 milliméteres kaliberű gotling gyorstüzelő ágyúból áll, mely képes felderíteni és szétlőni egy a hajó felé közeledő rakétát. A próbák során egy kiselejtezet hajóra egyszerre 9 rakétát lőttek (3 Exocet, 3 Vandal és 3 Harpoon), ám rendszer felfedezte és szétlőtte az egészet, a fedélzetre csak egy pár repesz darab érkezett !
Megjelentek a „lopakodó” F117A bombázok is, melyek bár nem mutatattak nagyobb tüzelési hatékonyságot mint más típus (a lézervezérlésű bombák 76 % találat), mégis lenyűgözők mert ezek em igényelnek védővadász gépeket, elektronikai zavaró gépeket, AWACS irányítást, stb., a háborúban pedig a vesztességük egy kidurrant gumi volt.
Az iraki légierő ezért nem volt sehol, mert a háború azzal kezdődött, hogy szétlőtték a radarállomásaikat ás a repülőterek felszálló pályáinak betonját.
A visszavonuló iraki páncélosokkal a CBU-97 amerikai kazettás bomba végzet. Ez tíz BLU-108-ast tartalmaz, melyek ejtőernyőn függve esnek lefele, majd leválva beindítják a lefelé irányuló rakéta motorjaikat melyek „lebegtetik” a bombákat és másodpercenként 39 fordulatra pörgetik fel azokat. Mindegyikből négy Skeet nevű korong válik le melyek infravörös detektorral vannak ellátva és ezek 1.800 m/s sebességgel ütik át a tank felső páncélzatát (akár a 115 milliméter vastagot is). A kazettás bomba egy 500 x 200 méteres területet fed be.
Ami a sci-fit illeti, itt kitünik az erõterek széles használata, valamint a lézeres fegyvereké, de találunk extrákat is mint monomolekuláris fonalak vagy paraképességek használata.
Joe Haldeman az Örök háború címû könyvében leírja miképpen történik egy féreglyuk mellett található kisbolygóra telepített földi bázis megtámadása. Kezdetben az idegen ûrhajók kibocsátják dronjaikat ás vadászgépeiket, amit a térségben található földi cirkáló is követ. A kibontakozott ûrcsatában megsemmisül a földi hajó, de sikerül elpusztítania az egyik idegen hajót is. Ezt követi aztán a szárazföldi csata. Az idegenek robotrepülokkel (dronokkal) ostromolják a felszínalatti bázist, de ezeket a támadásokat simán visszaverik a védõgyûrûben elhelyezet automata célzó bevawat lézerágyúk. A gond az, hogy a szétlott és lezuhant égõ roncsok felmelegítik a környezetett, így a lézerágyuk szupervezetõ áramkörei csõdöt mondanak. Megkezdodik az ellenséges capatok ûrkompok által a kisbolygóra való szállítása. Ezeknek egy részét megsemmisíti az éppen abba az irányba leblokkolt lézerágyuk, de a többsége leszáll. A bázist megközelítõ ellenséges katonák jelentõs károkat szenvednek az elásott mikro tonnás nova-aknáktól . Az elsáncolt ûrcsatapáncélos földi katonák tûzzel fogadják a betolakodókat.
Közben az ûrcsata nem ért véget. Az egyik földi vadász és dronjai, mely a rendszer napja felé „menekült”, tulajdonképpen felhasználta annak a gravitációs erejét, hogy gyorsítson, és mintha parítjából lõtték volna ki hatalmas sebességgel közelítette meg a megmaradt idegen ûrcirkálót és a szinte fénysebességgel mozgó dronjainak egyikével elpusztította azt. Sajnos az egyik dron, sértetlenül áthaladva a roncs felhõn a kisbolygóba csapódott. Az így keletkezet földrengés mindenkit hegyére hátára dobott. A földi katonák a túlerõ elõl bevonultak a sztázis mezõben. Ez egy olyan mezõ ahol semmi sem mozoghat gyorsabban 16,3 m/s, tehát itt nem létezet elektromosság, mágnesesség vagy fény. Mindenki azonnal meghalt ha a megfelelõ védoruha nélkül lépet be a mezõben, hiszen a test elektromágneses tevékenysége azonnal leállt. A földi parancsnok ennek a mezõnek a közepébe elhelyezet egy vadászgépet, ami életmentõ gondolat volt, mert ez alatt védve voltak a kívülrõl nagy mennyiségben bedobált dárdákkal szemben. Amikor végûl az ellenség behatolt a mezõbe, 5 az 1-hez túlerõben voltak. Nekik is voltak kerek kis pajzsaik meg lándzsáik, de a nyilat nem ismerték, így a földi nyílasok rettenetes pusztítást végeztek közöttük. Végül visszavonultak. Ekkor a földi parancsnoknak született egy ötlete. Kivetette a vadászgépbõl a nova bombákat, elvitték a mezõ pereméhez ahol élesítették. Ezután megfogták a sztázis mezõ generátort és arrább vitték. A szabadban maradt bombák azonnal felrobbantak elpusztítva mindent, míg a földiék védve voltak a hatásától a sztázis mezõ által.

Az ellenség lehet még egy idegen fajnál is borzasztóbb ha egyenesen a hiperterbõl elevenedik meg. Ide viszont nem akármilyen katonák kellenek. Az Urgárdisták címû regényében Ian Watson a következõ plusz szervekkel képzeli el a jövõ katonáit: Ezeknek az új szerveknek és mirigyeknek egyetlen forrása van, nevezetesen az isteni Rogal Dorn génállománya, amelyet nemzedékrõl nemzedékre örökítenek meg az ûrgárdisták a testük templomába. Melyek tehát ezek a szervek:
A Lyman-fül, mely megakadályozza, hogy az ûrgárdista szádülést vagy hányingert érezzen bármilyen körülmények között. Ezen kívül élesíti a hallást ás lehetõvé teszi az ûrgárdistának, hogy kiszûrje a háttérzajt. Az Occulosis a látást élesíti és biztosítja a sötétben való látás képességét
A Sarjmirigy egy másfél évtízed folyamán magába vési az anyagcsere mintasablonját. Ha ezeket a mirigyeket kioperálják, az adeptusok további szerveket tudnak kitenyészteni belolük.
Talán nem is kellene megemlítenem, annyira nyilvánvaló létezésük, a második szívet mely életben tart ha az elsõ felmondja a szolgálatot, az Ossmodulát mely a csontvázat erosíti vagy a Biscopea mirigy amely az izomzat növekedését stimulálja. Szokatlanabbak a Katalepszia-lebeny aminek jelenléte lehetové teszi az urgárdistának, hogy csak az egyik agyféltekéje aludjon, miközben a másik teljes tudatában van a környezetnek, a Preomnor ami tulajdonképpen egy második mellkasi gyomor, ami szükség esetén lehetõvé teszi akár mérgezõ élelmiszerek fogyasztását, így az ûrgárdista akár szeméthulladékon is elélhet. Ehhez csatlakozik az Omophagea ami lehetové teszi, hogy ha belakol valami állatból vagy értelmes lénybõl, a felszívott molekulákból kifacsard a lakoma hajdanvolt emlékeit.
A Melakrom-szerv érzékeli a testet érõ külsõ sugárzást és ha szükséges besötétíti a bort védekezésül, a Neuroglottis finomítja az izérzékelést, különös tekintettel a mérgezõ anyagokra, míg az Oolitikus Vese gondoskodik a szervezet gyors méregtelenítésérõl. Megfelelõ drogok beszedése után a Mucranoid szerv olajos védoverítéket választ ki az ûrgárdista bõrén, így segítve elviselni a perzselõ forróságot vagy a maró fagyot A Feketehám melyet a gerinc mentén sarjad biztosítja az ûrgárdista csatlakoztatását az energia páncélhoz.
Ami viszont egyértelmuen kitûnik mindegyik alkotásból az a háború értelmetlensége.