TESZERAKT SCI-FI KLUB

 

Sci-fi, az istenek Ölümposza
Tóth Levente


1991 IX.5

Nos a mai előadásnak, így nagyhírtelenjében azt hiszem, két célja lenne : szólni egy tévhitről, amely a sci-fi irodalom körül kering és amelyet az elmúlt években mesterségesen tápláltak, a másik pedig az, hogy egy kicsit bemutassuk hogyan tárgyal a sci-fi az ő szemszögéből olyan problémákat, amelyekről azt tartották, hogy összeegyezhetetlen a tudománnyal – mármint a misztikum, a vallás.
Annak ellenére, hogy a sci-fi mindenekelőtt tudományos-fantasztikus irodalom, nagy témai között megtaláljuk a vallást is.
A tudomány a misztikum ellensége – oltották belénk nem is olyan régen, bár mint műfaj azért rossz szemmel nézték, a sci-fit is igyekeztek a materialista nevelés szolgálatában állítani.
Ennek volt egy jó oldala is : olykor meg lehetett kerülni a cenzúrát, ha egy megjelenésre váró alkotást az ateista propaganda eszközeként tüntette fel írója/fordítója. Így olyan írások is megjelentek amelyek más „tálalásban” nem láthattak volna napvilágot. Csakhogy ez hozzájárult egy tévhit kialakulásához : a sci-fi és az ateizmus kezdett közeledni egymáshoz az olvasó tudatában – annál is inkább, hogy az igazi értékek nem jelenhettek meg, mert azok gondolkodásra késztettek, éppen ezért az antológiák, sci-fi évkönyvek nagy részét a technikacentrikus alkotások uralták.
Igen, csakugyan voltak, el kell ismerjük : voltak, vannak és bizonyára lesznek még olyan alkotások, amelyek kifejezetten tagadják Isten létezését, vagy éppenséggel humorosan kezelik a vallást – mindezt azért , mert az illető író nézeteit fejezik ki.
A vallás alapvető kérdései kiinduló pontot jelenthetnek a sci-fi írók számára, meghökkentő, olykor megnevettető helyzeteket eredményezve.
Gondoljunk csak Arthur C. Clarkenek A csillag című elbeszélésére, amelyben nem csak szupernóva robbanásával magyarázza a csillag megjelenését Betlehem felet, hanem emiatt, az egyik szereplő aki mellesleg lelkész, a bűntelen és így  értelmetlen módon elpusztult civilizáció romjait látva, kijelenti : Isten nem létezik.


Hivatkozhatunk itt Robert Sheckley-re is, aki szokásos humorával  így látja a Teremtést : egy fehér szakálas öregúr benyit egy kisiparoshoz, ahol megrendel egy bolygót naprendszerestől, megrendeli a dombokat, a folyókat, az ég színét… majd távozik a Tejúton (Az olcsó bolygó).
Az időutazás a sci-fiben magyarázat lehet az Újszövetségbe benne foglalt eseményekre is : Ilja Varsavszkij Hiszterézisgörbe  című elbeszélésében egy történész visszautazik a jövőből az I. századba, hogy találkozzon a Megváltóval – azonban csodát csodára halmozva belőle válik Krisztus és bezárul a kör.( Hogy hogyan látja Varsavszkij a csodákat? A víz borrá változtatása a következőképen jelenik meg : a prof vitt magával egy üveg kitűnő minőségű orosz vodkát, és mivel a halászok az első században nem ismerték a vodkát…)
Garry Kilworth valamivel komolyabban tárgyalja a keresztre feszítést  az Utazzon a Golgotára című írásában. Egy utazási iroda klienseit visszaviszi az időben, majd megdöbbenve jönnek rá, hogy az összes jelenlevő, az a Bibliában leírt tömeg, aki Barabást szabadítja fel Jézus helyet, mind-mind időutazókból áll, akik úgymond nézelődni jöttek…
Nem vitás, ezek az elbeszélések sok esetben már a paródia határát érintik vagy céljuk mindössze a jamais–vu hatás elérése – de észre kell vennünk a könyörtelen, precíz logikát is. Ezek az alkotások a vallással foglalkozó sci-fi írások azon csoportjában tartoznak, amelyek esetében az író a tudományos fantasztikum eszközeivel próbál megmagyarázni bizonyos eseményeket. Varsavszkij nem csak humorizál, hanem azt is vizsgálja bizonyos körülmények között mindennapinak számító jelenségek hogyan válhatnak más környezetben csodává, vagy hogyan torzulhatnak el ezek a jelenségek az emberek csodák iránti igénye miatt.
A sci-fi nagymesterei nem állnak meg ezen a szinten, olyan írók mint Isaac Asimov (akinek a nevéhez egy kétkötetes Biblia-tanulmány is fűződik), vagy Stanislaw Lem, filozofikus mélységeket is elérhetnek a hit, a vallás kérdéseinek elemzésében.
Ha felvetődik bennünk a kérdés : hogyan közeledhet a tudományos fantasztikus irodalom a vallás témaköréhez, akkor gondolnunk kell arra, hogy a sci-fi nem támaszkodik okvetlenül az egzakt tudományokra. Fontos ágazatai – mint például a figyelmeztető irodalom – a szociológia, a lélektan vagy éppen a politológia tételeire alapoznak. E tudományok találkozása a sci-fi írások lapjain a képzelt színterekbe helyezet cselekménnyel igencsak elgondolkodtató helyzeteket szülhet vagy komplex kérdéseket vethet fel. E találkozás a tudományos fantasztikum lényege és ebben rejlik a műfaj értelme, létjogosultsága is. Ugyanez teszi a sci-fit különösképpen alkalmassá arra, hogy elemezze az ember – Isten kapcsolat problémáit vagy a vallás kialakulási mechanizmusát, egyúttal választ keresve a következő kérdésre is : milyen lesz a jövő embere a hit szempontjából.
Ennek az embernek a jellemvonásait az antiutópiákban kell keresnünk – a homo technikus, intelligenciája révén, minden bizonnyal a kellőnél több hatalomhoz jut majd, a jövő Tantalosza, lerázva kozmikus kisebbrendűségi komplexusát, igyekszik majd áttörni emberi mivoltának határait.
Gerard Klein Rehabilitálás című elbeszélésében, egy galaktikus háborúban résztvevő katonák tévedésből megsemmisítenek egy bolygót. A hibát valamiképpen helyre kell hozniuk – ezért az utolsó apró részletig újraépítik a bolygót, az élőlényeket robotokkal helyettesítve. Azzal a felemelő érzéssel távoznak, hogy a sok pusztítás után teremtettek valamit – ez az érzés az élet feletti hatalom tudatával összefonódva azt bizonyítja a hitét veszített ember számára : nem kell hódolnia valamilyen istenség előtt… ő maga egyenrangúvá vált vele.
Klein írásának hősei egyszerű katonák, akik megfeledkeznek mikroszkopikus mivoltukról.
Asimov egyik regényében (Az örökkévalóság vége) már többről van szó : az emberek egy csoportja a többség fölé helyezkedik. Felhasználva az időutazás adta hatalmukat, önkényesen alakítgatják a történelmet, döntve milliárdok sorsa felett. Azt mondhatjuk : ez csak egy diktatórikus rendszer hiperbolája – de több ennél, Asimov regényének hősei az örökkévalóságot akarják elérni ! És ha nem is halhatatlanok, az általuk kialakított rendszerrel mindörökké uralkodni akarnak. Hasonló téma dolgoz fel Philip K. Dick is, A Helyreigazító csoport c. elbeszélésében, itt a jelen valósága szenved átalakulásokat, egy magukat istenség szintjére emelt emberek csoportjának döntései szerint.
Robert Silverberg a történelem első robotpápájának megválasztásáról ír (Jó hírek Vatikánból). Szentségtörés ? Silverberg célja nem a megbotránkoztatás, „…minden kor egy hozza illő pápát választ magának „– jelenti ki Fitz Patrick püspök… és ha a robotpápa első szentmiséjén összegyűlt tömeg : szentségtörés !, akkor valahol nem is robotpápával, hanem az eltorzult világszemléletű emberekkel van a baj.
De próbáljuk a sci-fi segítségével elcsípni az emberiség jövőjének olyan pillanatait is, amikor az emberek még nem fordítottak hátat a hitnek. Előbb azonban pillantsunk bele Mózes I. könyvébe – Szodoma pusztulása előtt Ábrahám alkudozik az Úrral. A „játék a tűzzel” motívum előfordul a sci-fiben is, a jövő embere talán ugyanígy megpróbálja majd megközelíteni a Teremtőt, egy szintre helyezkedni vagy kompromisszumot kötni vele. Arthur C.Clarke Isten kilencmilliárd neve c. írásában a lámák számítógép segítségével próbálják megtalálni Isten igazi nevét – mert ezzel eljutnának hozzá. A gép megtalálja a helyes kombinációt és… a csillagok egyenként kezdenek kialudni.
A számítógép jelen van Fredric Brown egyik egypercesében is  (A válasz), az Univerzumot behálózó elektronikus agyat azzal tesztelik, hogy megkérdik : létezik-e Isten ? – és a gép magabiztosan válaszol : igen most már létezik. Brown itt korántsem egyszerű kérdést vett fel : egy a Világmindenség szegét-zugát érzékelő és ellenőrizni képes számítógép nem válhat-e valamiféle kibernetikus istenséggé ? Egyáltalán : hol a határ a valóság és a természetfölötti között ?
Könyvtárnyi irodalom van az ember hit-igényének, abban a sci-fi írok is meg egyeznek, hogy ha a jövőben az ember el is fog távolodni a vallásos értelemben vett hittől, a létrejött űrt valamilyen módón pótolnia kell. A Rehabilitás űrhajósai magukat emelik istenség szintjére, Herbert W. Franke klasszikus eposzában, a Dűnében az emberek magukra utaltságuk miatt csak saját képességeikben hisznek, James Gunn A nagy várakozás című regényében egy földön kívüli civilizáció rádióüzenetét az Úr üzeneteként tüntetik fel a proféták – és ezekben a hitre éhező, kétségbeesett valamilyen jelet váró világokban nagyon kevés kell egy vallás kialakulásához.
Arthur C. Clarke immár klasszikus regényében, A gyermekkor végében megfordul a helyzet ugyanis mit kiderül az emberiségre fényesebb jövő vár  mint a technikailag rendkívül fejlett Overlordokra, mégis ok válnak isteneké az emberek szemében, noha először sátáni erők birtokosainak tekintik őket, ugyanis szükség van valamire, ami levesz egy-két terhet, felelőséget a vállunkról.
Rá kell ébredjünk arra, hogy a hitnek (túllépve a kialakulási mechanizmusok és pszichológiai motivációk vizsgálatát) van egy gnoszeológiai arculata is. Ennek elemzésére a sci-fiben egy olyan kaliberű gondolkodó vállalkozott, mint Stanislaw Lem.
Az Úr hangja c. regénye a Világegyetemben a helyét kereső, de közben valamiféle tévesen elképzelt kiváltságos helyzetből kutatóútra induló emberiség kudarcáról szól. A kiinduló pont szinte banális : egy űrből kapott üzenet megfejtésére irányuló próbálkozások. Egy tudósokból álló csoport igyekszik valamilyen értelmet felfedni az üzenetben – és ez sikerül is nekik, csakhogy mindegyikük más-más következtetésre jut. A matematikus felsőbbrendű logikát vél felfedezni, a biológus pedig egy DNS-láncot leíró kódsorozatot, a fizikus egy modulált neutrinó nyalábnak véli az üzenetet, a csillagász a pulzáló Univerzum visszhangjának. Mindegyik tudósnak igaza van, hiszen a kísérletek igazolják feltevéseiket : a biokémikus élő anyagot hoz létre az üzenet alapján, a fizikus különös nukleáris reakciókat vált ki. És mégis mi ez az üzenet, amelyet egymás közt az Úr hangjaként emlegetnek a tudósok ? Lem nem keres és nem is ad választ erre a kérdésre – hiszen célja bemutatni ahogyan a Master’s Voice program tudósai keresik a földi, emberi megfelelőt, olyan fogalmakra amelyek talán nem is léteznek vagy nincs is értelmük a mi világunkban. Nem magáról az üzenet által megtestesített rejtélyről, ismerethalmazbeli vákuumról van szó, hanem az érthetetlen bekényszerítéséről merev világmodelljeink valamelyikében.
Lem egy másik írásba, a Lijon Tichi emlékeiből c. ciklus egyik elbeszélésében, Corcoran professzor, elektronikus agyakat hoz létre. A laboratóriumának polcain sorakozó dobozok minden információt az általuk reálisnak vélt világról mágnesszalagokról kapnak – ez mér több, mint fantomatika. A dobozok élnek : élik a szalagok és a leolvasófejek által élőre meghatározott életüket. Az öreg tudós pedig, mindennap órákat tölt el dobozai társaságában és figyeli a belül zajló életüket, majd mosolyogva távozik a laboratóriumából, amikor valamelyik doboz arra a következtetésre jut, hogy márpedig Isten nem létezik.
A meghökkentő ötleteket vagy a feje tetejére állított világképeket vadászó olvasó levonhatja azt a következtetést is, hogy talán mi is csak dobozok vagyunk egy laboratóriumban (lásd Man In Black II-öt), viszont itt mélyebb értelmek is vannak. Itt bukkan elő ismét Lem szkepticizmusa : hiába próbáljuk annyira, de annyira korlátolt eszközeinkkel és látásmódunkkal  kifürkészni világunk kezdeteit, határait és az  őt összefogó törvényszerűségeket mert a belső világunkat tartalmazó dobozaink párányi határait nem tudjuk túllépni.
Az igazság rajtunk túl van.