TESZERAKT SCI-FI KLUB

 

A sci-fi, mese vagy társadalmi jelenség?
1991 V.15
Mi a sci-fi?
2002 II.22

Szörnyek, fénykardok, birodalmak, lézerfegyverek, császárok, széplábú hercegnők és legyőzhetetlen hősök, ez lenn-e a sci-fi? Gyermekkorunk meséi korszerűsített kelléktárral?
Sokan lehet, tévesen, így is gondolják.
Az ilyen álláspont hasonlít egy hindu mesére melyben egy ablaktalan sötét szobában van egy elefánt. Az emberek, akik meg akartak tudni mi van a szobában, megtapogatták az elefánt testének egy-egy részét, majd ekképpen mondtak véleményt:
- Ez egy nagy tömlő – mondta az aki az ormányát fogta
- Szó sincs rolla, ez egy fa – állítja az aki a lábát tapogatta
- Egy nagy legyező az egész – mondta magabiztosan az aki az elefánt fülét markolászta
- Dehogyis, egyszerűen egy vég nélküli tömeg – állította az aki az elefánt oldalán húzta végig a kezét .
Ahhoz, hogy az „elefántot” teljességében felfogjuk, utazzunk talán vissza az időben amikor az még pici volt.
A tudományos fantasztikus irodalom kedvelői előszeretettel keresik a műfaj eredetét a lehető legrégibb múltba. Így aztán eljutnak a Védákig, a Bibliáig, a legendák és mítoszok világáig. Az ilyenfajta keresgélés valószínűleg tévesek: az említett történetek emlékeztetnek ugyan a mai sci-fi-re, de nem tartanak hozza. Az emberi képzelet minden időben működött és megtörténhetett az is, hogy felhasználta az akkori technika és tudomány eredményeit, de csak véletlen esetekről van szó, semmiképpen sem tervszerű rendszeres törekvésről.
Mindezek a fantasztikus irodalom világához tartoznak, és amelyek folytatását inkább a fantasyben mint a sci-fi-be véljük felfedezni.
Egyes rajongok Cyrano de Bergerac-ban látják a sci-fi atyját. Két munkája a Holdbeli utazás és A Nap államai és birodalmai tudományos elméleteket és hipotézisek gyűjteménye. Olvashatunk benne beszélőgépekről, ejtőernyőről és meleg levegővel töltött ballonokról. Ha a XVII században még nem is beszélhetünk sci-fi-röl, Cyranot azonban előfutárnak tekinthetjük.
A témával foglalkozó szakemberek többsége azon a nézőponton van, hogy a sci-fi a XIX század végének tudományos és ipari fejlődés folytán született. Ebben az időben léptek fel a sci-fi kezdetének kolosszusai is, Jules Verne és H.G.Wells, műveikkel együtt került napvilágra a sci-fi két nagy irányzata is. Rendszerint együtt emlegetik a két írót : „Verne és Wells”, mintha valami kettős fogatról volna szó, pedig ez távolról sincs így. Sőt éppen ellenkezőleg.
A két író közötti alapvető különbség abból ered, hogy Wells nem tartotta elsőrendű követelménynek a tudományos látszat hiteleségét. Jules Verne aki különösen sokat adott erre, ezt így fejezte ki : „Én felhasználom a fizikát, ő pedig feltalálja”. Ez tökéletes leírása a kialakult helyzetnek. A „tudományos” irányzatnak sok sikere volt, vegyük csak például a Verne által megjósolt, majd később megvalósult, holdráutazást, a tengeralatjárot, a repülőt, vagy az 1944-ben megjelent „Deadline” című novellát ahol töklétes pontossággal van leírva az akkoriban meg szigorúan titkos atombomba szerkezete, és a példákat sokat lehetne még folytatni.
Mindezek ellenére a modern sci-fi inkább a Wells-i irányzatot követi.
A sci-fi, sajnálatos módon, már Vernétől kezdve annak az előítéletnek lett áldozata miszerint az ilyen alkotásoknak nincs semmiféle irodalmi értékük, csupán gyerekek sorakozására alkalmasak. Való igaz, hogy Jules Verne az ifjúságnak szánta írásait, és ez talán indokolja néha didaktizmusát, ugyanis tanítani akart és ugyanakkor érthető is lenni mindenki számára. Tény az is, hogy az első magazinokat technikusokból és tudósokból álló olvasóknak szánták.: a sci-fi tudományos oldalát értékelték először.
Köztudott viszont az is, hogy a humán szakos végzőket arra inspirálják, hogy gyűlöljék a tudományt és a technikát, makacsul tartva magát az a hiedelem, miszerint tiszteletre méltó író nem értheti meg hogyan működik egy hűtőszekrény. Mivel a kritikusok zöme humán szakos diák volt, nem csoda hogy rendszeresen vizeldének tekintik a tudományos fantasztikus irodalmat.
Az igazsághoz viszont hozzá tartózik az is, hogy a sci-fi népszerű lett és a „science fiction” címke lehetővé tette olyan fantasztikus elbeszélések közlését is, amelyek olvashatatlanok voltak és csak halványan színezte valami tudományos gondolat. Ennek eredménye a jókora káosz lett amelybe egymás mellett megtalálható a középszerű és a kiváló alkotás, a költészet és a halandzsa.
Talán ennek köszönhető a mai sci-fi tág, talán mindent átfogó, témabősége. A sci-fi irodalom egy jelentős része közvetlenül a mesékből és a legendákból táplálkozik, a tudomány lehetővé tette, hogy ezek tartalmát megújítsák. Az ilyen regények és elbeszélések, bár fiataloknak szánták, a felnöt olvasók nagy táborának érdeklődését is felkeltik, a játék szenvedély, az intellektuális kíváncsiság, az álmodozásra való hajlam, a kalandvágy, mely a legendák keletkezésének lelki rugója volt, most a sci-fi szolgálatában szegődött és a „fantasy” néven vált ismerté.
Akinek elég képzelőereje van hozza, láthatja annak a társadalomnak a tökéletlenségét melyben élünk, és ebből ered a kísértés, hogy társadalmat találjon ki, amely megfelel az alkotó lelki és szellemi követelményeinek, ez lenne a tökéletes világ és az utópia néven ismert.
Érdekes módon ezeket nem tartják a sci-fi részévé, ellentétben az olyan negatív világokat leíró alkotásokkal melyek arra hivatottak, hogy felhívják figyelmünket egy talán jövőben hasonló világ kialakulásának lehetőségére. Talán a legismertebb disztopiák a Huxley „Szép új világ”-a és Orwell „1984”-e.
Kétségtelen, hogy a mai napig is rengeteg rossz sci-fi lát napvilágot, de a pelyva közt ott ragyognak a remekművek is, melyek jól  vannak megírva és érdekes meg elgondolkoztató ötleteket közölnek.
Ami az írókat illeti, sok olyan van aki rangos szépirodalmi alkotás mellet sci-fi  íróként is ismert, bár az alkotok döntő többsége valami természettudományi végzetséggel rendelkezik (Clark, Asimov, Crichton, Strugácki, stb.)
A sci-fi rajongok táborát viszont nem azok népesítik be leginkább, akik irodalmi értékeket keresnek benne, hanem olyanok akik a tudományos ötlet eredetiségét, a fantasztikum különcségét, furcsaságát értékelik.
A korunk sci-fi irodalom téma világa teljesen elrugaszkodott a tudománytól. Az a paradoxális helyzet állt elő, hogy a tudomány kezd a fantasztikus irodalomhoz fordulni. A tudósok nagy része, határozottan és egyértelműen azon a nézeten vannak, hogy a képzelőerő ma, fontosabb mint a tudás. Igazán nem mindennapi gondolat.

Amikor új tudományos és műszaki ötletekre csak alkalomszerűen volt szükség, még nem érdekelt senkit mi fan terem a képzelet. Aztán más szelek kezdtek fújni. Növekvő mennyiségbe, egyre újabb és újabb találmányok váltak szükségessé, a konkurenciával való harcban, az elemi kutatásban pedig az új modellek elképzelésének hiánya lépet fel. A képzelet fontosa vált, nevelni és fejleszteni kell és erre alkalomadtán ott van a sci-fi.