TESZERAKT SCI-FI KLUB

 

A rezerváció elmélet (Borbáth Csaba építész mérnők)
1993 X.14

A földi élet fejlődését véve alapul, kb. 3,5 milliárd év szükséges a technológiai civilizáció eléréséhez. Mivel a Világmindenség ennél jóval öregebb, logikusnak tűnik a következtetés, hogy körülöttünk nagy valószínűséggel sokkal öregebb és nagyon fejlett civilizációk léteznek.
Ezek, előbb vagy utóbb tudatosan fogják „beszennyezni” élettel a környezetüket. Most nem részletezzük azokat a motivációkat, melyek az irányított pánspermiára késztetnek egy technológiai civilizációt (Crick, 1973). Mindenesetre logikusnak tűnik, hogy bizonyos színképű, fiatal csillagokat vegyenek célba, mint amilyen a Nap volt.
Mire az első konténer mikroorganizmusok (kékalgák) megérkeztek a Nap térségébe, már kialakult a Föld, mint bolygó és perkambrium alsó korszakában lehetett.
Mivel a Földet egy kísérleti bolygónak szánták, egy bizonyos idő múlva, „Ők” maguk is eljöttek a Nap térségében. Ezúttal asztrotechnikai műveleteket is végrehajtottak a naprendszerben, mivel egy állandó megfigyelő állomást is kialakítottak, közel a Földhöz, talán a Holdon, aminek mint látni fogjuk, még más fontos szerep is jutott.
A Holdat, minden szükségessel ellátva, a célnak megfelelően rendezték be és alacsony pályára állították a Föld körül.
Az emberi történelem már láthatóan nyomát viseli egy bizonyos mérvű civilizáló szándéknak, ami esetleg rejtett, álcázott formában napjainkig tart.
Mindent összevetve, az egyetlen lehetséges következtetés, hogy tudnak rollunk és ismernek, hogy a Galaktika elkerített (féltett?) térségében vagyunk, egy igazi „rezervációban”. Számukra egy kísérlet vagyunk, amelyet mindennemű földönkivüli befolyástól meg kell óvni. Egy tökéletes állatkert melynek faunája nincs kölcsönhatásban a külvilággal és nincs tudomása az örökről sem. (J.A. Ball)
Ennek a tevékenységnek a nyomát, nagyobb valószínűséggel a Holdon találhatjuk meg. Amint ismeretes a Hold 27,4 nap alatt, 384.400 km. közepes távolságra kering a Föld körül. Átmérője 3.476 km., átlagos sűrűsége 3,34 g/cm3, azaz 60%-a Föld átlagos sűrűségének. Tekintve, hogy a Hold földkörüli forgása megegyezik a tengelykörüli forgásával, a Hold mindig ugyanazt a felét fordítja a Föld felé. A Hold látható oldalán több tízezer részletet térképeztek fel és sivársága nyilvánvalóvá vált. Úgy tűnik, a Hold felszínét mind vulkanikus aktivitás (lávafolyások), mind külső behatások (meteorit becsapódás) alakította olyanra aminek látjuk. A felszínt jól megkülönböztethető sötétebb és világosabb foltok kontrasztja jellemzi. A sötétebbeket „tengereknek”, a világosabbakat „kontinenseknek” nevezték el. A „tengerek” (medencék) 16%-at alkotják a felszínnek, míg a kontinensekre 84% jut. A látható oldalon 30%-ot foglalnak el a tengerek, a láthatatlanon pedig csak 2%-ot. A hegyláncok a tengerek és kontinensek határain vannak és általában körív alakúak ; szerkezetileg sok egymás mellett csoportosuló csúcsokból állnak. A kráterek statisztikai elemzése (Pike, 1980) kimutatta, hogy két csoportba sorolhatok : becsapódásos és vulkanikus kráterek. Legnagyobb része becsapódásos kráter. Egy 5,6 gramm súlyú „lövedék”, mely 15 km/s sebességgel csapódik be, egy méternél is nagyobb krátert hoz létre. A vulkanikus eredetű kráterek átmérője nem haladja meg az 5 km-t és tengerek meg nagyobb kráterek alján található. Még említésre méltók a sugarak (raya) vagy fehér sávok rendszere, amelyek a nagyobb kráterek (Tycho, Kepler, Kopernikusz) környezetéből kiinduló világos színű vonalak. A látható oldalon, az 1 km átmérőt meghaladó kráterek száma több mint 300.000-re becsülték. A legnagyobb kráter (Clavius) átmérője több mint 230 km.
Mihail Vasin és Alexander Scerbacov (1970) orosz kutatók egy olyan hipotézist fogalmaztak meg, amelyik szerint a Hold tulajdonképpen egy galaktikus űrhajó, vagyis értelmes lények által földkörüli pályára állított műhold lenne !
Fantasztikus feltételezésük, egyfelől a felszín struktúrájában talált nagyon kemény fémek jelenlétével (titán, króm, cirkónium – melyek gyakorlatilag rozsdamentesek), másfelől a holdfelszín alatt feltételezhető nagy üregekkel bizonyítják. Úgy vélik, a gigantikus „űrhajó” burkolata két rétegből áll ; a belső réteg vastagsága 30 km., míg a külső, lazább és kb. 4 km. vastag. A külső burok és a nagy központi üregek között, valószínűleg egy „hasznos tér” van, 50 km. vastagságban, a legénységnek szükséges gázzal és technikai berendezésekkel megtöltve. A szerzők szerint, jelenleg a Hold lakatlan ; a technikai berendezések egy része már rég nem működik. Az úgynevezett „fal” – Rupes Recta – ami több mint 100 km hosszú, a burok felszakadt része lenne.


Feltételezik, hogy biztosítva volt egy speciális anyag, amellyel ki lehetett javítani a burok, meteoritek okozta sérüléseit ; a maskonok nehéz tömege nem volna más mint a burok újracementezése. 1967-ben, a „Lunar Orbiter” műholdak gravitációs anomáliákat észleltek, holdkörüli pályájuk számtalan sebesség változást szenvedtek bizonyos területek fölött. A tengerek fölötti pozitív anomáliák, tulajdonképpen tömegsűrűsödést tükröznek. A legnagyobb maskont, a Nectaris medence külső gyűrűjénél található hatalmas szakadéknál észlelték (Montes Alatai) ! A maskonok magyarázatára különböző elméletek születtek.
A Hold felszínére becsapódott égitestek nagy része valószínűleg nem haladta meg a 100 km átmérőt, és figyelembe véve, hogy a becsapodásnál keletkezett hő el kellett volna párologtassa azokat, nem valószínű azok beékelődése a felszínbe. Más szakértők szerint lehetséges, hogy nagy űregek létezhettek, melyek idővel megteltek a mélyből jövő lávával, de a Hold belsejében nem lehetett elég láva ahhoz, hogy a megfigyelt üregeket megtöltse.

 
Tény, hogy 3,9 milliárd évvel ezelőtt valami történt a Hold felszínén, ami összetörte, megolvasztotta és teljesen újra alakította a felszínt. Bizonyos kráterekben utólag is történt valami, ami feltöltötte azokat, például a Platon kráter színültig van feltöltve. Feltételezik, hogy a mélyből feltörő lávával. De hátha ezt a “lávát” pumpával szivattyúzták ki?
Meglepetést okozott, amikor negatív anomáliákat (tömeghiányokat) is kimutattak. Ezek bizonyos medencék és kontinensek fölött észlehetők és jelenlétükre még nincs magyarázat.
1969 novemberében, az Apolló 12, a Holdról való felszállás után hasznavehetetlené vált holdmodult (Intrepid) visszairányították a Holdra azzal a céllal, hogy a becsapódás által szeizmikus rengéseket keltsenek. A csupán 2,4 tonna modul becsapódása által keltett sokk, 55 percig tartó rengéseket eredményezet !!
Az Apolló 14 hordozórakétájának 12 tonnás harmadik fokozatát is a Holdra irányították. A becsapódás nyomán 55 m. átmérőjű és 10 m. mély kráter keletkezett, a szeizmikus rengések majdnem 5 órán keresztül észlelték. Ezek a hosszas rezgések azzal magyarázhatok, hogy a Hold belseje üreges, ezek az üregek pedig mint valami rezgő kamrák működnek.
A Holdnak jelenleg nincs mágneses tere, viszont a holdkőzetek remanens mágnesessége azt mutatja, hogy a Hold létezésének kezdeti stádiumában (4,5-3,2 milliárd évvel ezelőtt), egy rendkívül erős mágneses tér hatásának volt kitéve.
A Hold bizonyos térségeiben erős a radioaktív sugárzás. A NASA jelentése szerint “eddig ismeretlen okok miatt, a Hold radioaktív sugárzása a látható oldal északnyugati részére korlátozódik”.
Az Apolló 16 expedíció egyik feladata a sugárzás forrás lokalizálása volt. A mérések kimutatták, hogy a forrás a Viharok Tengerében levő Aristarchus kráter körzetében található, ahol nagyon magas a Radon-222 szintje. A Randon-222 és a Polonium-210 radioaktív gázok jelenléte, melyeket 2:1 arányban találtak, jelenleg is végbemenő nukleáris folyamatokra utalnak, és nem geológiai korszakok termékei !
A kráterek szerkezetének tanulmányozása kimutatta, hogy logaritmikus összefüggés van a perem átmérője és a kráter mélysége között. A 15 kilométeres átmérőn felül a mélység növekedése lelassul.


Ebből arra lehet következtetni, hogy a 4 km. vastag, laza réteg alatt van az “űrhajó” igazi burkolata, mely úgy van megépítve, hogy a rendkívüli erős sokkot is kibírja. Érdemes megjegyezni, hogy a Holdról hozott kőzetek titán, magnézium, króm és mangán tartalma nagyobb mint a földi kőzetekben. Ezek mind olyan elemek ami nagy szilárdságot kölcsönöznek a buroknak.
Ami a Hold belső hőmérsékletét illeti, az űrhajósok által végzett közvetlen mérések (Apolló 15) azt mutatták, hogy a 2 méter mély furatokban helyezett hőmérők 150 C mutattak.
Infravörös tartományban készített felvételek termikus anomáliákat mutattak ki. Egyes térségekben melegebb pontokat észleltek, amelyek a fogyatkozások ideje alatt sem hűltek ki.
A Hold rejtélyei nemcsak a mélyben vagy a porral borított felszín alatt vannak.
A Langrinus kráternek, a többi kráterrel ellentétben, van egy központi kúpja, melynek szélein, hat, vagy hét terasz látható. Ebből a szempontból egyedüli eset a Holdon, és az Apolló 8 űrhajósai figyelték meg részletesen, ugyanis felmerült a gyanú, hogy mesterségesek.
A Holdon megfigyeltek még titokzatos csúcsos köveket, melyek mértani modellek szerint vannak elrendezve, nagy távolságra egymástól. Ezek a kövek (menhirek?) magassága több mint 40 méter ! (lásd a lenti képeket !)
Az Apolló 14 legénysége filmet készített a Cone kráter közelében, ahol emberfej alakú „faragott szikla” látható.
Az Esők Tengere nyugati részén egy csoport emelkedés található, amelyek még a Hold tengerei előtt alakultak ki. Kettő közülük morfológiai kuriózum. Az egyik egy fekvő gyerekre, míg a másik egy emberi koponyához hasonlít, innen a nevük is : Gyermek és Koponya.


A Hold felszínén megfigyelt furcsaságok lajstroma jó 100 éve kezdődött, amikor a jól ismert Linne kráter „eltűnt”. Nem sokkal azután a Mare Crisium térségében különböző kör, háromszög, kereszt alakú fények jelentek meg. Két éven keresztül az angol Királyi Csillagászati Társasághoz több mint 2000 megfigyelés érkezett, de amilyen hirtelen megjelentek úgy el is tűntek.
1950 március 30-an dr.H. Percy Wilkins, az Aristarchus kráter környékén egy fényes, ovális tárgyat észlelt, amely repült a holdfelszín fölött.
A legtöbbet vitatott eset 1950 július 29-én történt, amikor Johyn O˘Neill amatőr csillagász, egy 28 kilométer hosszú híd vagy viaduktszerű építményt figyelt meg a Mare Crisium térségében. Öt héttel azelőtti megfigyelésének alkalmával ezt a struktúrát még nem látta. A csillagászok egy része ahelyett, hogy távcsöveikbe néztek volna kritizálni kezdték O˘Neillt, mert a Holdon nem létezhetnek hidak. Viszont más csillagászok is jelentették, hogy ők is látták a különös struktúrát. Egy hónappal később, az illető térségben már semmi különös nem volt megfigyelhető.