TESZERAKT SCI-FI KLUB

 

Rovartársadalmak
1992 XII.9

Sokan úgy gondolják, hogy jelen pillanatban az emberek korát éljük bolygónkon. Ez egy kicsit nevetséges, ugyanis emberi faj csak egy van, míg a Földön több mint 750.000 rovarfaj él, trilliós  egyedszámban. Olyan fantasztikus regénybe illő elképzelések is felvetődnek, hogy egy szép napon a rovarok vehetik át az uralmat. Ezek az állítások nem véletlenek, ennek bemutatására tekintsünk meg egy pár szinte hihetetlennek tűnő részletet a hangyák társadalmából.
Az Amerikában honos Cecropia nevű fa ágai belül üregesek, és ezeket az üregeket válaszfalak osztják több részre. E falakon azonban a hangyák átjárókat rágnak, így könnyen bejuthatnak az üreges belső minden részében . Az élő fa kitűnő hangyaboly mert nem csak menedéket nyújt, hanem táplálja is a hangyákat. A levélnyelek alsó részének bársonyos bevonatán, a fa apró fehérjerögöket termel. Ezek, a fában lakó hangyák legfőbb tápláléka. A dolog persze nem bérmentes. A Cecropia fák leveleit mindenféle kártevő kedveli, ezektől mentik meg a benne lakó hangyák. A fa számára, érdekes módon, csak a hangyák a legveszélyesebbek, de most a levélnyíró hangyákról van szó. A fában lakó hangyák élete tehát zavartalanul folyik, ebben az élő fészekben, viszont amikor a Cecropiát a levélnyirok támadása éri, a fában lakó hadsereg fölkerekedik és elűzi a támadókat, megmentve ezzel a fát és így a saját otthonukat.
A levélnyíró hangyák több százezer egyedből álló tömege éjszakai élelemszerző útján megtámadja a védtelen fákat, és azokon reggelre nem marad levél. A fa lombozatán sok ezer munkás hangya foglalatoskodik, a levelekből háromszögletű darabkákat vágva ki, melyeket a földre ejtenek. A lenti sereg összegyűjti és katonai egységek őrszolgálatának kíséretében elszállítják a bolyba. A beszállított levéldarabkákat felaprózzák, péppé rágják, és … gombát termesztenek rajta ! Ez ugyanis a fő táplálékuk.
A hangyák által termesztett Ambrosia gombafajok a hangyák „kultúrnövényeivé” váltak, már nem is élnek máshól a szabadban.
A hangyák viszont háziállatokat is tenyésztenek. A „tehenek” nem egyebek mint levéltetvek. Ezek a tetvek a növények nedveit szívják ki, de nem dolgozzák fel teljesen azt saját szükségleteikre, melléktermékként, bizonyos időnként, egy csepp cukrokban gazdag folyadékot bocsátanak ki. A szabadon élő tetvek, ezeket a cseppeket elrúgják maguktól a hátsó lábukkal. Nem így a hangyák által gondozottak ! Ezek csak a hangyák csápjainak érintésére szabadítják ki az édes, szirupos italt. A hangyák rendkívül nagy gondot fordítanak a tetvekre. Földből és nyálból istállókat építenek nekik, ha elszaporodnak (a reggel született levéltetű estére már nagytata!), a rágóik közé veszik őket és egy másik ágra vagy növényre telepítik. Rossz idő esetén a hangyabolyban őrzik őket és ami e legfontosabb, megvédik a tetveket a legvérengzőbb ellenségüktől : a katicabogártól.
A hangya a potrohában van egy előgyomor, ez az amit a „fejő-hangyák” megtöltenek, majd elsétálnak a bolyhoz. Útközben, ha összetalálkoznak egy éhes hangyával, annak kibocsátanak egy cseppet az értékes rakományból, ami pedig még maradt azt beviszik a raktárba. Ez nem egyéb mint a boly egyik folyósólya, ahol erre a célra használt hangyák csüngnek a plafonról. Ezeknél a potroha borsószem nagyságura duzzad az előgyomorban tárolt „tejtől”.
Mindezek után talán nem is annyira meglepő, hogy bizonyos hangyák növényeket termesztenek. A szóban forgó növény az Aristida stricta, rizshez hasonló, egy méter magas, és nyár vége fele a kalásza kicsi, kemény és fehéres magokkal lesz tele. Az Amerikai prériken élő Aristida érdeme, hogy termése nagyon gazdag amidonban és jól ellenáll a gombáknak, viszont teljesen tehetetlen a burjánok által képviselt konkurenciával szemben. A természetben semmi esélye nem lett volna a fennmaradáshoz, ha nem léteztek volna a hangyák. A növényt termesztő hangyafaj határában nem nő semmi más nővény, mert a hangyák kirágnak és vegyileg kiirtanak minden rivális burjánt. Amikor a termés beéret, a hangyák learatják azt, kiszedve a kalászokból a magok kb. 70 %-át, a többit hagyva, hogy jövőre is legyen termés.
Ahhoz, hogy a magok a magok nehogy kicsirázzanak a meleg és nedves bolyban, a hangyák engedik, hogy a mag csirázzon egy bizonyos pontig (ugyanis a magban ekkor egy fontos átalakulás megy végbe, az amidon cukorrá alakul át), aztán lerágják a kihajtott gyökeret, meggátolva így a további fejlődését és biztosítva a boly eledelét.
Ezek után hamar romboljunk le egy pár előítéletet. Lehet, sokan meglepődnek, de a fenőt hangyák nem képesek kemény eledelt fogyasztani, hanem csak folyékonyt, ugyanis nem rendelkeznek rágó szervvel. Mégis akkor, hogyan táplálkoznak ? A szilárd táplálékot beviszik a bolyba, ahol a hangya tojásból kikelt kis szőrős (!) hernyók (lárvák), hatalmas étvággyal rendelkeznek és minden felfalnak. Ám a levéltetvekhez hasonlóan, az emésztés mellékterméként bizonyos cseppeket bocsátanak ki ami táplálékban gazdag, ez az amivel aztán felnőtt hangyák táplálkoznak.
A királynő lerakja a petéket ezeket pedig a dajka hangyák elszállítják és halmokba rakják. Ezeket a halmokat aztán állandóan ide-oda rakják, közben minden egyes tojást „megnyalnak”. A hangyák nyála megvédi a petét a penészgombáktól, ugyanakkor felszívódva a pete membránján táplálja azt. Egy idő után ezekből kelnek ki a kis szőrős lárvák. Ezeket is halmokban rakják, állítólag azért is szőrösek, hogy a halomban nehogy elzáródjanak a légző nyílásaik. Táplálkozva és növekedve ezek aztán begubóznak, a bábokból kelnek ki aztán a fenőt hangyák. A hangyabolyban  mindig akad bőven tenni való, a legtöbb hangyafaj esetében ezeket a feladatokat a boly erre szakosodott tagjai, a dolgozok végzik el. Ám vannak olyan hangyafajok, melyek egyedei minderre képtelenek ! Azért nem pusztulnak el mégsem, mert a feladatok elvégzésére más hangyafajhoz tartozó dolgozókat fognak be, és azok, mint valami rabszolgák elvégzik helyettük a boly mindennapos teendőit. A vörös hangyák, vagy amazonhangyák úgy jutnak „rabszolgákhoz”, hogy kirabolnak egy másik hangyafajnak a fészkét. Az ellenállókat hegyes rágóikkal átszúrva megölik, aztán a bábokat a saját fészkükbe szállítják, de csak azokat, melyekben dolgozó egyed rejlik. (Apropó, még mai napig sem teljesen tisztázott, hogy az egyszer megtermékenyített királynő mely egy belső zsákban tárolja a hím spermáját, hogyan képes genetikailag eltérő egyedeket „szülni”. Vannak ugyanis kis és nagy termetű dolgozok, hatalmas rágókkal ellátott katonák, stb.). Az elrabolt bábokból kikelő hangyák az elrablóikkal mint fajtestvér ismerkednek meg, és azon nyomban munkához látnak. A dolgozok, mivel szaporodásra nem képesek, természetes elhalásuk pótlására a „házigazdák” a rablóhadjáratot időről időre megismétlik. Előfordul, hogy az amazonhangya nem támadással fogja be a  „rabszolgáit”, hanem megtermékenyített nősténye egyedül bemászik egy idegen faj fészkében, ott megöli a királynőt, és lerakja a saját petéit.
A Dél-Amerika trópusi területén honos, csodálatosan változatos külsejű és színezetű boglárlepkék és fűzlepkék hernyói szimbiózisban élnek a hangyákkal. Ezeknél a hernyóknál legszembetűnőbb egy erősen kitüremkedő páros mirigy, a „nektárszerv”, amely a hernyók leghátsó szelvényén helyezkednek el, és egy gumikesztyű ujjaihoz hasonlatos. Ha egy hangya megütögeti csápjával a hernyó hátsó fertályát, a nektárszerv kitüremkedik és csúcsán egy folyadékcsepp jelenik meg, melyet a hangya lelkesen felhörpint. A hernyók váladéka a természet „vegykonyhájának” valóságos remeke. Míg a növény nektárjának 33 %-át különféle cukrok teszik ki, addig a hernyómirigy váladékában szinte nincs is cukor, ellenben nagy mennyiségben fordulnak elő benne különféle aminosavak. Eddig úgy tűnik olyasmiről van szó mint a mi tájainkon élő hangya-levéltetű szimbiózis. A megfigyelések viszont azt mutatták, hogy némelyik hangya akár egy álló héten keresztül, sőt néha többet is marad a hernyó mellet és így elhanyagolja kötelességet. Vajon miért nem térnek vissza azonnal a bolyba a hernyó váladékával?  A hangya „eltévedésében” a hernyó egy másik szerve felelős. A hernyó fejrésze mögött egy páros, csúcsán kefeszerűen kiszőrösödő, mirigyes tapogatószerv van, amely a jelek szerint kémiai úton befolyásolják a hangyák viselkedését. Ha ez a szerv kitüremkedik a hernyó testéből, a közelben tartózkodó hangyák szinte azonnal védekező testtartásban dermednek : rágóikat égnek meresztik, potrohukat a méregmiriggyel pedig testűk alá görbítik  készen arra, hogy kifecskendezzék a hangyasavót. Mindez azt sugallja, hogy a tapogatószerv egyfajta feromont bocsát ki, hasonlót ahhoz, amit a hangyák között a kolóniát ért támadás jelzésére használnak. Ezzel a módszerrel védi meg magát a hernyó a rávadászó légikalózoktól : a darazsaktól. Van a hernyónak egy hangyacsalogató szerve is a rezgőszemölcsök. Ezek a hernyó első torszelvényéből nyúlnak a fejtető fölé, és a hangyákat csalogató hangjelzések létrehozásában működnek közre. Mindegyik szemölcs egy-egy kis bunkócska, amelyen körkörös barázdák sorakoznak. Amikor a hernyó előre-hátra mozgatja a fejét, a mikroszkopikus méretű dudorok a barázdákat „megpengetve” rezgő hangot keltenek, melyek oda csalják a környéken levő hangyákat.
Még sokat folytathatnám a hangyák különös világának bemutatását, de idő hiányában itt most megállunk Remélem felkeltettem az érdeklődéseteket, és zárószóként figyelmetekben ajánlom pl. Bernard Weber Hangyák, A hangyák napja és A hangyák foradalma című regényeket, olyan sci-fi alkotást melyben a hangyák világa van szemléletesen megszemélyesítve.