TESZERAKT SCI-FI KLUB

 

A szfinx
1999 XI.26

A Szfinx, a világ legnagyobb és legismertebb szobra, mely olyan hosszú, mint egy városi lakótömb (72 m.), olyan magas mint egy 6 emeletes épület (20 m.), és tökéletesen keleti irányba néz, vagyis pontosan szemben a Nappal az év két napéj-egyenlőség idején.
Az emberfejű, oroszlán testű szobrot egy darabban faragták ki, egyetlen mészkő csúcsból egy olyan helyen, amelyet nyílván aprólékos pontossággal jó előre kiválasztottak. Amellett, hogy a Nílus völgyére néz, a helyszín kivételessége a kőkemény sziklából álló domb lehetett mely legalább 9 méterrel emelkedett a mészkőgerinc általános szintje fölé. Ebből faragták a Szfinx nyakát és fejét, ugyanakkor a az alatta levő hatalmas mészkő téglatestet, melyből a szobor testét formálták meg, elkülönül a környező kőzettől. Az építők ezt úgy oldották meg, hogy egy 5,4 méter széles és 7,5 méter mély árkot ástak körülötte, és ezzel egy önálló monolitot hoztak létre. Az ebből az árokból kiemelt tömbökből épült a Szfinx mellett található rejtélyes Völgytemplom. A háttérben levő nagy kőpiramisokhoz és mellette levő hatalmas kőtömbökből épült templomokhoz, valamint a gigászi Ozireionhoz hasonlóan, a szfinxen sem találunk, semmiféle domborműt vagy felíratott.
A Szfinx kinyújtott mancsai között egy gránittáblácska található. A IV. Thutmószisz álomsztéléje nagyjából hét láb magas és körülbelül három láb széles, eredetileg egy gránit ajtóáthidaló gerenda volt a szomszédos Völgytemplomba. Azt a célt szolgálta, hogy megőrizze az ifjú herceg életének egy különleges eseményét. A herceg, kedvenc helyén, az általunk Gizának ismert területen vadászott. Miközben társaival együtt töltötte el az időt, elhatározta, hogy pihen egyet elvonulva egy kicsit a perzselő nap elől, a szfinx alatt, amelyet ekkoriban nyakig beborított a homok. Amint elaludt a fiatal herceg, a szfinx Horemahet alakjába megjelent neki álmában. Kinyilatkozta, hogy ha Thutmószisz eltakarítja a homokot a testéről, fáraóvá teszi a herceget. Állta a szavát.


IV. Thutmószisz egy XVIII. Dinasztiabeli fáraó volt, az általa felállított táblácska egyúttal azt is rögzíti, hogy Thutmószisz uralkodása előtt a szobrot egészen a nyakáig homok borította. Az elmúlt 5.000 év során nem volt jelentős változás a gízai  fennsík éghajlatában. Ebből arra következtethetünk, hogy ebben az egész periódusban a Szfinx és környezete hajlamos volt arra, hogy homok borítsa be, éppúgy, mint amikor Thutmószisz megtisztította, vagy úgy , ahogy napjainkban is. A közelmúlt történelme bizonyítja, hogy ha nem figyelnek rá, gyorsan homok borítja be a szobrot. 1818-ban Caviglia százados megtisztította a homoktól ásatásai érdekében, de 1886-ban, amikor Gaston Maspero idejött, hogy ismét ásson a helyszínen, kénytelen volt megint megtisztítani a homoktól. 39 évvel később, 1925-ben a homok ismét nyakig beborította a Szfinxet, amikor az Egyiptomi Régészeti Társaság ismét elvégezte a megtisztítás és helyreállítás feladatát. Vajon ez nem arra utal, hogy az éghajlat egészen másmilyen lehetett, amikor a szobrot kifaragták? Mi értelme lett volna egy ilyen hatalmas szobrot létrehozni, ha arra a sorsa lett volna ítélve , hogy betemesse a Szahara futóhomokja? 1994-ben, John West dr. Robert Schoch (a Boston University geológia professzora) segítségével tanulmányozta a Szfinx, és a körülötte található kerítésfal geológiai erózióját. Arra a következtetésre jutottak, hogy nem a homok és a szél okozta az eróziót, mint ahogy a régészek állították, hanem az esővíz! A szél és homok vízszintes erózió nyomokat hagy (a puhább rétegek jobban kikopnak mint a kemények), míg a szfinx esetében jól láthatóak a függőleges eróziós nyomok ami a fentről eső víz által produkált erózióra jellemző.


A Szahara viszonylag fiatal sivatag, úgy 11-15 ezer évvel ezelőtt egy különösen csapadékos és termékeny terület volt. Nem valószínű tehát az, hogy a Szfinxet azokban a távoli zöld évezredekben faragták ki, amikor a termőtalaj nem veszélyeztette a szobrot a betemetéssel?
Persze botrány lett a dologból, kimondottan azért, mert a régészet nem ismer semmiféle olyan távoli időbeli civilizációt amely képes lett volna megalkotni a gízai komplexust.
Jelen pillanatba, hivatalosan a Szfinxet úgy tartják, hogy Hafré  fáraó (Kheopsz testvére) építette, és Dr. Zahi Hawass, a gízai szakkari Egyiptomi Régészeti Szövetség igazgatója szerint, már sok hasonló javaslattal előálltak csakhogy „elfújta őket a szél”, mert „nekünk, egyiptológusoknak szilárd bizonyítékaink vannak arra vonatkozóan, hogy a Szfinx Hafré idejéből származik”. Igazán?
Az ember azt gondolná, hogy megcáfolhatatlan bizonyítékok vannak, melyek azonosítják az alkotás létrehozóit, ám valójában mindössze három „ kontextuális” érv szól amellett, hogy a névtelen, felirat nélküli Szfinxet Hafrénak tulajdonítnák, és ekkor még nem is szóltam az egyiptomi dinasztiák kronológia problémáiról. Nézzük csak meg milyen „megcáfolhatatlan bizonyítékokról” van szó:
1.)   A IV Thutmószisz által felállított kőtábla 13. sorában ott szerepel Hafré kartusa.
A magyarázat gondolom nyilvánvaló: Thutmószisz helyreállította a Szfinxet, és ilyen módon adózott a szobor korábbi helyreállítójának, a IV. dinasztiabeli Hafrénak.
2.)   A szomszédos Völgytemplomot is Hafré építette a Szfinx körül kitermelt kövekből.
A bizonyíték mely alapján a Völgytemplomot Hafrénak tulajdonítják egy, a templom középső termében fejjel lefelé elásott szoborra alapozzák, amit később is otthagyhattak! Ez a bizonyíték, enyhén szólva ingatag lábakon áll.
3.) A Szfinx arca emlékeztet annak a Hafré szobornak az arcára melyet a Völgytemplom egy gödrében találtak.
Ez természetesen nézőpont kérdése. Én semmiféle hasonlóságot nem vettem észre, és ahogy olvastam, a New York-i rendőrség törvényszéki szakértői sem. Ráadásul, ami nagyon jól látható, a Szfinx feje rendkívül kicsi a testéhez viszonyítva, nem arányos. Valószínűleg átfaragták az idők folyamán, ami nem is meglepő ha figyelembe vesszük, hogy az idő legnagyobb részét a szobor nyakig betemetve töltötte. Talán ez magyarázatot ad arra is, hogy miért viseli az esetleg jóval az egyiptomi civilizáció ellőtt készült  szobor, az egyiptomi fáraókra jellemző fejdíszeket.


Nem szívesen irom, de itt jön be a képbe Edgar Cayce, az alvó próféta. Cayce 1877 március 18-an született egy farmon, Hopkinsville kis város közelében, Kentucky államban, az USA-ban. Vidéki keresztény szellemben nevelték, tizenhat évesen már tizenkétszer átolvasta a bibliát. Cayce kifejlesztette egy különös képességét: könyveket tudott memorizálni, úgy hogy arra kényszeríttette magát, hogy aludjon rajtuk. 1892-ben egy baleset során (egy baseball-labda fejbe verte), komába esett, és akkor mintha csak valamiféle transzban lenne, szüleinek „találomra történő”, különböző ügyeket, közöttük a pénzügyi és politikai eseményeket érintő, különböző információt diktált le. Könyvesboltokban dolgozik, aztán 23 évesen fejfájások kezdik gyötörni, majd elveszíti a hangját. Specialisták vizsgálták meg, de nem tudták meggyógyítani. 1901 márciusában kétségbeesett kísérletet tesz arra, hogy meggyógyítsa magát: kipróbálta az önhipnózist, mint ahogy annak idején a könyvek memorizálásánál is tette. A módszer bevált. A következő évben, transz-indukált állapotban, előírta, miként lehet meggyógyítani a helyi iskola igazgató hatéves kislányát. A csodálatos gyógyulás híre elterjedt, és elkezdett ömleni a kérésék áradata olyan emberektől akik gyógyíthatatlan betegségükre kerestek gyógyírt. A helyzet ellenőrizhetetlenné vált, és Cayce felhagy „éleslátásaival”. Pénzügyi gondok miatt is, elköltözik Virginian Beach kisvárosba, Norfolk megyébe. Edgar Cayce igazlátásai mögött rejlő alapötlet az, hogy az információnak létezik egy hatalmas, univerzális forrása, egyfajta kozmikus könyvtár (Akasha, „az élet könyve”), illetve szuper spirituális komputer, amely tartalmazza a világ történelmének valamennyi információját és gondolatát, és amelyre Cayce transz állapotba rá tudott csatlakozni. Az 1945 januárjában bekövetkező haláláig, Cayce több mint 14.000 igazlátást adott, amelyekből az orvosi témával foglalkozok (receptek) kb. a hatvan százalékát teszik ki. A következő legnagyobb kategória, ami az összes igazlátás  húsz százalékát teszi ki  élet-magyarázatok melyek inkább pszichológiai témákat ölelnek fel. Mi köze van mindennek a Szfinxhez? Hát  az, hogy körülbelül 300 igazlátás foglalkozik külön Egyiptommal, és azzal, hogy az atlantisziek egy csoportja eljött ebbe az országba Kr.e. 10.500-ban. „Feljegyzéseiket” is magukkal hozták. Cayce szerint  ebben az időben alakul ki a gízai nekropolisz. A Cayce –féle magyarázatok közül több azt is állítja, hogy a Nagy Piramis beavatásokra használták, és Jézus, valamint Keresztelő Szent János voltak az utolsók azok sorában, akik a beavatás legmagasabb fokozatait ebben az épületben szerezték meg. Továbbá Cayce megjósolja, hogy a XX-ik századnak második felében, az emberiség minden idők legnagyobb régészeti felfedezésének lesz szemtanúja. A Nagy Piramisban és a Szfinxben az egyiptológusok legvadabb álmait túlszárnyaló kincsekre fognak bukkanni. Tulajdonképpen a „Feljegyzések Csarnokáról” van szó arról a helyről ahol a menekült atlantisziak elrejtették feljegyzéseiket. Az igazlátások kimondottan azt állítják, hogy:… sok azon templomok száma… amelyek még felfedezésre várnak a szfinx közelében… a jobb oldali elülső mancstól kiindulva egy kamra, illetve átjáró vezet a feljegyzések sírboltozatához…Ha nem hiszünk az Akasha „élet könyvében”, akkor honnan szedte Cayce ötleteit? Mint tudjuk Cayce hosszú éveken keresztül könyvesboltokban dolgozott és ritka képi emlékezőtehetséggel volt megáldva. Meglehet, hogy a kezében került könyvek befolyásolták, tudatosan vagy nem tudatosan elképzeléseit. Az atlantiszi témával kapcsolatos dolgokat meglelhetjük ily módon Iganatius Donelly „Atlantis the Antediluvian World” című, 1882-ben, New Yorkban, a Harper et Brother kiadásában. Az elveszett mágikus könyvek és nagy könyvtárak ötlete meglelhető, az 1877-ben kiadott, Helena Blavatsky „Isis Unveiled” című könyvében. Mindezek ellenére tény, hogy az utolsó időben véghezvitt jelentősebb régészeti kutatás, mintha az célozta volna meg, hogy beteljesítse Cayce jóslatait. És ez nem csak annak köszönhető, hogy a Cayce alapítvány pénzel szállt be különböző régészeti kutatásban. A mi a Nagy Piramist érintette ezzel kapcsolatba, már bemutattam a „Kheopsz piramis rejtélyei” című előadásomban. Tekintsük meg most miképp zajlottak a dolgok a Szfinxel kapcsolatban.1978-ban egy mondva csinált, magát Recovery System Internationalnak nevező társaság (mely hátterében a Cayce Alapítvány állt), megszerzi az egyiptomi hatóságoktól az engedélyt, hogy kutatásokat végezzen a gízai nekropolisz környékén. A RSI munkatársak méréseket és fúrásokat végeztek. Ami a fúrásokat illeti, az elképzelés az volt, hogy csak azokon a helyeken végeznek fúrásokat, ahol a nagy fajlagos ellenállásra alapozó tesztek valamilyen „anomáliára” bukkantak, aztán egy, fúrásoknál használt videokamera segítségével megvizsgálják mi található a lyukban. A fúrásokat a szobor déli oldalánál, a szfinx jobb mancsánál végezték. A fúrót úgy állították be, hogy a fúrás szöge a horizontális vonalhoz viszonyítva negyven fokos legyen, azért, hogy ne csak a mancs alá, hanem a mancs másik oldalára jussnak. Az ekkor készült filmeken láthatjuk az Egyiptomi Régészeti felügyelőség számos tagja mellett Zahi Hawasst is, aki ezek után egyiptológiai ösztöndíjat szerzet az University Of Pennsylvanián, hogy megkapja a Ph.D. fokozatát. Nem lehet tudni mi történt, de az első fúrás után „a hadsereg fegyverekkel jött, és kényszeríttettek, hogy hagyjuk abba a munkát”. Többet nem kaptak engedélyt. Nem igazán világos, hogy miért, de Zahi Hawass belefogott egy ásatásban a szfinx-templom előtt, nyilvánvalóan az Egyiptomi Öntözési Minisztérium Talajvizekkel kapcsolatos Intézményével összeköttetésben. Miután a fúró  úgy ötvenlábnyi törmeléken haladt át, a terület természetes mészkőtalaja helyett vörös gránitba ütközött. A vörös gránit és semmiféle más gránit sem bukkan fel természetes körülmények között ezen a területen. A legközelebbi gránitlelőhely, úgy 375 mérföldre délre található. A gránitot teljesen nyilvánvalóan az embereknek kellett ideszállítaniuk, vagyis van valami a fennsík ötvenlábnyi mélységében amit ember készített. Az 1994, West-Schoch expedíciónak, az erózió kutatása mellett volt egy másik aspektusa. A szeizmográfus Thomas Dobecki, akusztikus vizsgálatokat végzet a szfinx körül. A szfinx jobb mancsa alatt egy hatalmas, téglalap alakú anomáliára bukkant – pontosan úgy ahogy Edgar Cayce megjósolta. Az üreg kiterjedése kb. kilenc méter szer tizenkét méter és kevesebb mint öt méter mély. 1996-ban dr. Joseph Schor engedélyt kap ásatásokra a gíza térségben. Neki is, meg az expedíció ügyvezető igazgatójának is, Josph Jahodának régi kapcsolatai vannak az ARE-val. Ez a szervezet, az Associoation Research and Enlightenment (A Kutatás és Megvilágosodás Társasága), egy okult társaság mely azt tűzte ki célul, hogy az „alvó próféta” tanításait terjesszék. A Schor-féle csapat különleges engedélyt kaptak arra, hogy hozzáférhessenek a műemlékekhez, és hogy a talajt átvilágító radarkutatásokat végezhessenek. Az ekkor készült videó felvételeken látható, amint a csapat egy ókori kút aknát vizsgál meg, amely száznyolcvan yardnyira van a nagy szfinx mögött. Leereszkedtek egy vertikális aknán, hegymászó felszereléssel. Egy hatalmas részben elárasztott, barlangba, illetve kamrába jutottak. Az emberek kiástak egy, a kőalapba ágyazott masszív szarkofág fedelét. Radart és szeizmográf-felszerelést eresztettek le. Az alapos kutatás a szarkofág alól induló és keleti irányba, a szfinx fara felé tartó alagútra bukkant. A kutatás e stádiumában az egyiptomi hatóságok közbeavatkoztak, és leállították a kutatómunkát. Többet nem kaptak engedélyt a kutatásra. Kivéve dr. Hawasst. 1998-ban folyt a kút akna régészeti kutatása, dr. Hawass vezetésével. Ennek a földalatti komplexumnak a bejárata a nagy szfinx közelében elhelyezkedő Völgytemplom, és a második piramis között húzódó kikövezett út mészkő-alapzata alatt található. Miután kiszivattyúzták a vizet kiderült, hogy az egész komplexum három, különböző szinten elhelyezett kamrából áll. Úgy tűnik, az első, mindössze húszlábnyira a töltésút alatt fekvő kamrának nincs semmi különösebb jelentősége. Harminc lábbal még mélyebben van a második szint padlója. Kb. 25 lábszor tizenhat láb nagyságú terem, melynek mennyezete tízlábnyi magasra nyúl. Nem a természet alkotása. A nyugati és a keleti falakon hatalmas fülkéket vágtak a természetes sziklába. A nyugati fülkében egy nagy fekete gránit szarkofág fekszik. Egy másik szarkofág, mely vörös márványból készült, a keleti falfülkébe helyezkedett el. Nem voltak rajtuk felíratok, fedelüket elmozdították és üresek voltak.


Ezen a második szinten, a keleti oldalon egy másik, közvetlenül lefelé vezető alagút van melyen egy másik terembe jutunk, melyet szintén kézzel vágtak ki a természetes kőalapból. Kb. harminc láb szor harminc láb nagyságú, a plafonja szintén tíz láb magasan húzódik. A szoba nagy részét víz borítja. Középen egy fajta, kb. tizenhat láb szor tizenhat láb nagyságú „sziget” van, amelyen nagy kőtömbök vannak szétszórva, és amelyek egyértelműen az egykor a termet díszítő oszlopok maradványai. A „sziget” közepén egy hatalmas gránit szarkofág sötét fedőlapja látható. Félretolták így látható a majdnem teljesen víz alá merülő szarkofág belseje. A szoba észak-nyugati sarkába, egy alagút bejárata látható melyet szabályosan húsz hüvely szer húszhüvelyknyi téglalap alakura vágták ki. Hawass szerint nem vezetett sehová. Beküldött az alagútba egy fiatal fiút. „ Csak az derült ki, hogy elzárták, és nem vezet el több kamrába”. De hát akkor mi volt a rendeltetése?


Furcsa módon dr. Hawass bejelentette, hogy felfedezte „Ozirisz sírját”. Azért furcsa mert, 1935-ben, Selim Hassan egyiptológus, a Régészeti Tanszék vezetője, fedezte fel először a  komplexumot. Hassan feljegyezte, hogy a járat mélyen lenyúlik a természetes kőalapba, és egyfajta hatalmas, emberi kéz által kivágott kamrába nyílt, amelyben üres, a csarnok falaiba vágott fülkékbe elhelyezett, gránit szarkofágot találtak. Hassan látta, hogy a kút akna még mélyebbre nyúlik lefelé, egy másik kamrába, de ezt már víz borította. Azonban olyan tiszta víz volt, hogy Hassan látta, hogy lent egy „oszlopsorral körülvett csarnok” terül el, amelyben még több szarkofág fekszik. 1965 óta a környékbeliek víznyerő kútként használták.
De mi az a „Ozirisz sírja”? Ozirisz volt a halottak „országának”, az ókori egyiptomiak által Duatként ismert helynek az uralkodója. Az egyiptomi szövegekből kiderül az Ozirisz mítosz, mely röviden a következő: Ozirisz az ég-istennő, Nut a földisten, Geb legidősebb fia volt. Születését fivére, Széth születése követte, és két húgáé: Nephtüszé és Íziszé. Ozirisz és Ízisz összeházasodtak, és az első Egyiptomban uralkodó fáraó pár lettek. Ozirisz ismertette meg a civilizációt Egyiptom lakosaival, és bevezette a kozmikus rend és törvény rendszerét. Ozirisz testvére, Széth, irigységében megölte Oziriszt, testét tizennégy darabra vágta, és szétszórta egész Egyiptom területén. Ízisz felkutatta a darabokat (kivéve a falloszt, amelyet nem talált meg) és a Thot istentől tanult mágikus rítusok segítségével felélesztette Oziriszt. Aztán egy mesterséges falloszt illesztett a testre, és így esett teherbe Ozirisz ondójától. Ozirisz ezután az égbe távozott, hogy az égi Nílus, vagyis a Tejút partján, az Orion csillagai között megalapítsa az Első Idők (a Duat) kozmikus királyságát. Ízisz megszüli Hóruszt aki, mikor felnő párviadalra hívja ki Széth. Egy nagy csatát követően Hórusz legyőzi Széth, de elveszti egyik szemét.
Oziriszre való legkorábbi utalással az Kr. E. 2300 körüli időből származó piramisszövegekbe találkozhatunk, ettől kezdve szép lassan átveszi az addigi Szokarisz sólyom fejű isten (innen a szakkara név), által uralt túlvilági (Duat) vezető szerepét. A sírokban talál papiruszokon, a falakon és plafonokon látható ábrázolásokon Szokarisz háza Duat ötödik óra-részlegében látható. Az Ötödik „Ház” képi ábrázolásán egy vízzel telt alagutat láthatunk, amely kelet-nyugati irányban, és dombnak felfelé, egy nagy szfinxhez vezet el, amelynek hátsó részét homok fedi. Úgy tűnik az „Akerként” ismert szfinx egy furcsa, ellipszis alakú kamra bejáratát őrzi. Ugyan egy ilyen aker-szfinx látható a kamra másik végében is. A kamrában ott áll Szokarisz. Sólyomfejű férfiként ábrázolják és egy óriási kétfejű kígyóhoz tartozó szárnyat tart a kezében. E jelenet mögött, fölé tornyosulva, egy hatalmas „piramist”, illetve dombot láthatunk, amelynek tetején egy istennő, nyilvánvalóan Ízisz feje található.
A ránk maradt felíratokból kiderül, hogy távozása után, „Ozirisz testét” egy titokzatos, „Szokarisz Házának” nevezett helyen temették el.
Mint a fenti képábrázolás is igazolja, sok szívfájdító bizonyítékkal találkozhatunk az ókori egyiptomi szövegekben arra vonatkozóan, hogy a gízai piramisok közelében elhelyezkedő területen van a Szokarisz háza. Minden adva van, az Aker-szfinx, a Teremtés dombja (piramis), csak a földalatti folyósok hiányoznak és várnak a feltárásra.
Fogalmazzunk csak meg néhány problémát.
·       Ha a Szfinx-t és a két templomot valóban Hafré építette, akkor baj van. Ugyanis felmerül a kérdés, hogy elődje Hufu a kiváló kőbányát vajon miért nem használta ki saját céljaira? Miért cipelte át a Níluson a hatalmas köveket, amikor az mindössze 600 méterre ott állt a rendelkezésére. Elméletileg akkor még a Nagy Szfinx nem állott a helyén, tehát a Nagy Piramis közel 65 %-át kitevő kőanyag könnyen fejthetően ott volt a Piramis mellett. Vajon miért nem vették ezt észre?
·       Ha mégis Hafré építette az építményeket, akkor vajon miért nem jelezte azt? A kőmancsokban lévő un. ”Szfinxkő”-ben ugyan megtalálható Hafré kartusa, de az nem vonatkoztatható az építésre.
·       A figyelmen kívül hagyott leltárkő viszont ismeri a létesítményeket, és úgy írja le azt hogy, id. “Roszteau-ban lévő Ozirisz háza."! Roszteau az Gíza neve volt az ó-birodalomban és előbb is. Igen ám de ez a írás azt is mondja, hogy a Szfinx és létesítményei azért épültek ide, mert… id: “ Itt volt mindennek a kezdete “ ! Valamint másutt azt is, hogy az építményeket az id: “Első időben építették, amikor még az Istenek uralkodtak. “ !! No ez az, amit az egyiptológusok gyomra általában nem vesz be.
·       A Piramis építkezésnél még csak megérthető, hogy súlyos köveket alkalmaztak, hiszen ott kellett az összetartó erő. De vajon mi indokolta, hogy a Völgytemplomnál felhasznált, a szfinx gödréből kivágott, sokszor 200 tonna feletti köveket alkalmazzanak az építésnél? Ha fejlett volt a kőbányászat, akkor nem lehetett volna kisebb, de jól mozgatható kváderekkel dolgozni? Ennek is csak egy magyarázata létezik. Volt olyan technika, amelyik ezt lehetővé tette? De kinek és milyen technikája volt ez?